2024. március 29. - Auguszta
Küldő neve: Címzett neve:
Küldő e-mail: Címzett e-mail:
Üzenet (opcionális):

A korcsolyában nem áll meg az élet

Orendi Mihály, a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség ügyvezető igazgatója szerint folytatni kell azt a munkát, amelynek köszönhetően a magyar sportolók kiválóan szerepeltek a vasárnap befejeződött phjongcshangi téli olimpián, s a férfi rövidpályás gyorskorcsolya váltó megszerezte az ország történetének első aranyérmét.
2018. február 26. hétfő 11:20 - HírExtra
 
A Magyar Olimpiai Bizottság alelnöke az M1 aktuális csatornán kedd reggel elmondta, hosszú út vezetett idáig, elég csak arra gondolni, hogy Szocsiban az egyéni versenyzőkön kívül csak a női váltó volt érdekelt, műkorcsolyázó pedig egyáltalán nem lépett jégre, míg Phjongcshangban már a short trackesek a maximális kvótaszámmal bírtak, Tóth Ivett révén pedig műkorcsolyázó is képviselte a magyar színeket.

A váltóról, amely Magyarország történetének első téli aranyérmét szerezte, kifejtette, "történelmet írtak, ők a téli olimpiák Hajós Alfrédjai".

Orendi Mihály hozzátette, hogy a siker meglovagolásához szükséges tervek már korábban elkészültek: ennek az egyik alappillére egy központi felkészülési műhely létrehozása. Mint mondta a tervezés már elkezdődött, a folyamat hamarosan beindul, s várhatóan 2021-re elkészül a Nemzeti Korcsolyázó Központ. Megjegyezte, a tervek szerint minden megyei jogú városban lesz majd jégcsarnok, azonban a sportolók képzésére több tucat szakember kell, ezért a Testnevelési Egyetemmel együttműködve kívánnak világszínvonalú képzést folytatni.

"Mindemellett folytatni kell azt a figyelmes menedzseri tevékenységet, amely 2015 óta konkrétan történik a meglévő értékeink felkészítésében és versenyeztetésében" - fűzte hozzá.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sport témában
Kijutunk-e a labdarugó világbajnokságra?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását