2024. március 28. - Gedeon, Johanna
Küldő neve: Címzett neve:
Küldő e-mail: Címzett e-mail:
Üzenet (opcionális):

Behúznának Észak-Koreának

Washington azt fontolgatja, hogy célzott csapásokat mér észak-koreai célpontokra, és abban bízik, hogy emiatt nem robban ki háború a Koreai-félszigeten - jelentette a The Wall Street Journal című amerikai napilapra hivatkozva kedden az Axios című hírportál.
2018. január 9. kedd 11:17 - HírExtra
 
A lap úgy tudja, hogy bennfentesek "vérző orr" stratégiának nevezik az elképzelést, mert terveik szerint ennek úgy kellene hatnia, mintha "behúznának" egyet Észak-Koreának.

"Egy kísérleti atomrobbantásra vagy rakétakísérletre célzott csapással reagálni, hogy Phenjannak +eleredjen az orra vére+, és felfogják, milyen drágán megfizethetnek azért, ahogy viselkednek" - írja a The Wall Street Journal.

Az Axios szerint viszont nagy a kockázata annak, hogy támadás esetén Phenjan teljes erejével vág majd vissza. Ráadásul mindez akkor kerül napirendre, mikor a két Korea két év után végre újra hajlandó volt szóba állni egymással, és a februári téli olimpiával kapcsolatban meg is állapodtak arról, hogy Phenjan delegációt küld a megmérettetésre, amit az Axios az enyhülés jeleként értékel.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását