2024. március 29. - Auguszta
Küldő neve: Címzett neve:
Küldő e-mail: Címzett e-mail:
Üzenet (opcionális):

A szlovének betiltják a benzines autókat

A szlovén kormány csütörtöki ülésén elfogadta az alternatív üzemanyagokról szóló stratégiáját, amely szerint 2030 után nem lehetne benzines és dízeles autókat regisztrálni az országban.
2017. október 13. péntek 09:09 - HírExtra
  A kormány nem döntött nyíltan a tilalom mellett, ehelyett olyan célt tűzött ki, amely szerint a gépjárművek szén-dioxid-kibocsátásának kevesebb, mint 50 gramm/kilométer alatt kell lennie, ennek a feltételnek pedig csak a hibrid vagy elektromos autók tesznek eleget.

Szlovéniában az ország egész területén 470 elektromos töltőállomás van, jól elosztva az utakon. A kormány stratégiája szerint a töltőállomások jelenlegi hálózatát 2020-ig 1200-ra, 2025-ig 7 000-re, 2030-ra pedig 22 300-ra kell bővíteni.

A kormány azt tervezi, hogy a hibrid és elektromos autók 2030-ig a hagyományos meghajtású járművek 17 százalékát váltják fel.

A statisztikai hivatal adatai alapján 2016 végén 1 millió 470 ezer közúti gépjárművet regisztráltak Szlovéniában, 2 százalékkal többet az előző év ugyanezen időszakához képest, és ebből 1,1 millió személygépkocsi volt.

A tavalyi évben mintegy 74 ezer új kocsit értékesítettek az országban, ami rekordmennyiségnek számít. Nőtt az elektromos és hibrid autók eladásának száma is. Az autókereskedők adatai alapján Szlovéniában 900 ilyen autót értékesítettek az év első nyolc hónapjában, ami duplája a 2016-os eladásoknak.

Szlovéniában a saját tulajdonban lévő gépkocsik aránya az egyik legmagasabb a világon, 523 autó jut 1000 emberre.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gazdaság / HR témában
Ön miként vélekedik a magyar gazdaságról?
A gazdaságunk szárnyal, határ a csillagos ég!
A gazdaságunk bár a levegőben van, magassága legfeljebb másfél méter, sebessége egy csigával azonos.
A gazdaságunk valaha szárnyalt, jelenleg a sütőben sül, zöldségkörettel.
A reformok működnek
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását