2024. március 28. - Gedeon, Johanna
Küldő neve: Címzett neve:
Küldő e-mail: Címzett e-mail:
Üzenet (opcionális):
Két-három szoba, kiváló közlekedés, de csendes és zöld környezet, természetesen minél olcsóbban. Ilyen adottságú lakásokra vágynak most a Budapesten és agglomerációjában keresgélő vevők.
2017. szeptember 6. szerda 07:07 - HírExtra
 
Meglehetősen határozottan kirajzolódnak a szakértői nyilatkozatokból azok a preferenciák, melyek most ingatlanvásárlásainkat jellemzik, legalábbis a fővárosban és annak környékén.

Méret és elosztás


A bel-budai részeken megjelenő vevőkre jellemző, hogy általában a 2-3 szobás - ritkábban 4 szobás -, erkélyes, első emeleti (legfeljebb 2. emeleti) lakásokat keresik - mondta Nagy Andrea, a Balla Ingatlan bel-budai és észak-budai irodáinak szakmai vezetője. Ezek a paraméterek azonban nem csak a bel-budai kerületekre jellemzők, hanem Budapest más részeire is.

A III. kerületben szintén a két és 3 szobás panellakások keresettek, közöttük is leginkább azok a 66-68 négyzetméteresek, melyek négyszobássá alakíthatók. Ezek a lakótelepi otthonok azonban nem csak az áruk miatt vonzók - magyarázta Nagy Andrea -, hanem azért is, mert a legkönnyebben kiadható ingatlanok. Jó az elosztásuk, egyforma méretűek és különnyílók a szobáik - ami sok téglaépítésű lakásról nem mondható el -, ráadásul a rezsi sem túl magas.

Észak-Pesten is hasonló a helyzet: a 1,5-2 szobás, az 1 + 2 félszobás, illetve a 2 szobás + 1 félszobás panellakások számítanak a legnépszerűbb kategóriának - mondta Balla Frigyes, a Balla Ingatlan észak-pesti irodájának szakmai vezetője. Kántor Istvánné, a Balla Ingatlan X. és XVII. kerületi irodájának szakmai vezetője ezt azzal egészítette ki, hogy Kőbányán az említett elosztás mellett a négyemeletes házakban található első vagy második emeleteken lévő ingatlanok azok, amelyek kiemelkedően keresettek.

A garzonok - akár 28-29 négyzetméteresek - is kifejezetten kedveltek - jelezte Hart Erzsébet, a Balla Ingatlan VII., VIII. és IX. kerületi irodájának szakmai vezetője. Ez persze nem azt jelenti, hogy a jó elosztású, háromszobás használt lakások ne kelnének el, inkább csak az érzékelhető, hogy tovább kell őket hirdetni, mire vevőt találnak rájuk. Az ennél is nagyobb méretű lakások viszont már csak akkor eladhatók, ha azokat ketté lehet osztani két kisebb lakásra.

A kisméretű lakások azonban nem csak a belvárosi vevők számára vonzóak, hanem a külső kerületekben keresgélőknek is. Mint Lendvainé Pető Zsuzsanna, a Balla Ingatlan XIX. és XX. kerületi irodájának szakmai vezetője elmondta: a 30 négyzetméter körüli, egyszobás ingatlanokat viszonylag gyorsan elviszik a piacról, annak ellenére, hogy sok esetben nincsenek túl jó állapotban és a négyzetméteráraik is magasabbak.

Ha a családi házak piacát tekintjük, akkor a XVII. kerületben az egyszintes, szép környezetben lévő, jól megépített ingatlanokat keresik. Ebbe beletartoznak az újépítésű iker vagy családi házak, de a ‘60-es évek kockaházai is. Az agglomerációban a legnagyobb kereslet a családi házaknál a nappali plusz 3 szobás kialakítás iránt mutatkozik. Ezek jellemzően 100-120 négyzetméteres lakóterületűek - mondta Hártó Regina, a Balla Ingatlan érdi irodájának vezetője. Ugyanez igaz Szigetszentmiklósra is, ahol az emberek többsége Marosvölgyi Gabi, a Balla Ingatlan csepeli és szigetszentmiklósi irodájának szakmai vezetője szerint minimum 3 szobás házakat keres.

Elhelyezkedés

Nagy Andrea szerint az I. kerületben elsősorban a vár környékét kedvelik leginkább a vevők, a II. kerületben Rózsadomb és Budagyöngye vonzó számukra, míg a XII. kerületben a MOM Park körüli részek. Vagyis a jó helyen lévő, jó közlekedésű, de zöld környezetben található, csendes lakásokat keresik az emberek. Ugyanezek a preferenciák jellemzők azonban a főváros többi részére is.

Ha például a XV. kerületben nézünk körül, akkor a Nyírpalota, a Páskompark, Páskomliget, Nádastó park a legfelkapottabb, míg a IV. kerületben az Erzsébet utca, Nyár utca, Rózsa utca, Berda József utca. Balla Frigyes szerint ezekre az utcákra a jó megközelíthetőség, a kiváló közlekedés, a kiépített infrastruktúra, valamint a zöld területek átlagosnál némileg nagyobb aránya jellemző.

Ugyanez fontos az emberek számára a XVII. kerületben is: itt a legfelkapottabbak a Rákoscsabán, Rákoscsaba-Újtelepen lévő nagyobb, 500-800 négyzetméteres telekkel rendelkező ingatlanok, melyeknél jó a tömegközlekedés, és könnyű a megközelíthetőségük - jegyezte meg Kántor Istvánné. Emellett Rákosligetet és Felső-Rákoshegy patinás, polgári miliője, az elegáns környezet és a nagy zöldfelületek is határozottan vonzzák az érdeklődőket.

Az agglomerációban, például Érden is egyértelműen kirajzolódik a jobb tömegközlekedés és megközelíthetőség előnye. Az ilyen ingatlanok ára is magasabb: a kedvelt és a kevésbé felkapott részek közötti árkülönbség a 20-30 százalékot is elérheti Hártó Regina szerint. Szigetszentmiklóson is hasonló a helyzet: a központi, óvárosi részen némileg magasabb árakkal szembesülhetnek az érdeklődők. Ez összegszerűen azt jelenti, hogy míg a központban 30-35 millió forintért juthatunk hozz jó állapotú családi házakhoz, addig a kevésbé felkapott területeken már 20-24 millió forintért. És itt már el is érkeztünk az árakhoz.

Az árak


Ami az árakat illeti, semmi újat nem mondunk azzal, hogy a vevők minél olcsóbban szeretnének ingatlanhoz jutni. Keresik a legalacsonyabb árú, de még igényeiknek és terveiknek megfelelő lakásokat. Ráadásul, mint az ingatlanközvetítők szavaiból kiderült, az utóbbi időben több kerületben - így például Bel-budán, a belvárosban vagy épp Zuglóban is - egyre merészebben alkudoznak.

Annyit azért el lehet mondani, hogy aki családi házat vásárolna, az Kántor Istvánné szerint a 25-35 millió forintos ársávban keresgél a XVII. kerületben. A XIX. és XX. kerületben már a 20 millió forintnál olcsóbb ajánlatokat keresik, amivel szemben áll, hogy a jó állapotú családi házak kínálata 35 millió forintnál kezdődik - jegyezte meg Lendvainé Pető Zsuzsanna.

Ugyanez igaz azonban az agglomerációban is, hiszen Szigetszentmiklóson az érdeklődők legnagyobb része 15-20 millió forintos ingatlant keres, de akadnak olyanok is, akik 10-12 millióért szeretnének ingatlanhoz jutni. Ilyen árakon azonban nem fognak házat találni még itt sem, mivel az értékesítési árak 15 millió forintnál indulnak - hívta fel a figyelmet Marosvölgyi Gabi.

Látható tehát egy elég jelentős mélységű szakadék a vásárlói vágyak és a piaci valóság között, de persze ugyanez igaz az eladók által megálmodott árakra is, melyek szintén távol állnak a realitástól.
Forrás: Balla Ingatlan
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gazdaság / HR témában
Ön miként vélekedik a magyar gazdaságról?
A gazdaságunk szárnyal, határ a csillagos ég!
A gazdaságunk bár a levegőben van, magassága legfeljebb másfél méter, sebessége egy csigával azonos.
A gazdaságunk valaha szárnyalt, jelenleg a sütőben sül, zöldségkörettel.
A reformok működnek
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását