2024. március 28. - Gedeon, Johanna
Küldő neve: Címzett neve:
Küldő e-mail: Címzett e-mail:
Üzenet (opcionális):

A kormány elbutítja az országot

Az LMP szerint a kormány oktatás színvonalát csökkentő politikája elbutítja Magyarországot, amely így a huszonegyedik század vesztese lesz.
2017. július 5. szerda 11:03 - HírExtra
 
Ikotity István, az ellenzéki párt parlamenti képviselője szerdán, Budapesten tartott sajtótájékoztatón elmondta, a Fidesz-kabinet 2010-14 között elsőként a szakképzést és a szakiskolákat "verte szét", majd a jelenlegi ciklusában a szakközépiskolák színvonalát rontotta.

A folytatás egyértelműen a gimnáziumok visszaszorításáról szólhat - hangsúlyozta, hozzátéve, erre utal szerintük a Miniszterelnökséget vezető Lázár János tavalyi kijelentése a gimnáziumi felvételik bevezetéséről, valamint az is, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) néhány hete feltett kérdésükre nem tiltakozott a gimnáziumi férőhelyek számának csökkentéséről szóló hírek ellen.

Ikotity István szerint ez azért is megengedhetetlen lenne, mert sok fiatal ma már nemcsak a diploma megszerzése után, hanem már tizenévesen is a külföldre költözést és az ottani tanulást tervezi. Az LMP ezért arra biztat mindenkit, hogy minél szélesebb körben tiltakozzon az oktatás színvonalának csökkentése, így például a gimnáziumok esetleges bezárása ellen - mondta.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását