2024. április 16. - Csongor
Küldő neve: Címzett neve:
Küldő e-mail: Címzett e-mail:
Üzenet (opcionális):

Németország "felnőtt, és nem bújhat el többé"

Az Európai Unió stabilitása ugyanúgy érdeke az Egyesült Államoknak, mint a NATO egysége - hangsúlyozta Ursula von der Leyen német védelmi miniszter pénteken az 53. müncheni nemzetközi biztonságpolitikai konferenciát (MSC) megnyitó beszédében.
2017. február 17. péntek 17:01 - HírExtra
A politikus hangsúlyozta, hogy a NATO az emberi méltóság tiszteletén alapuló "értékközösség". Ez a többi között azt jelenti, hogy megengedhetetlen a kínzás, és senki sem tarthat "egyenlő távolságot" a szövetség tagállamaival és az értékeit tagadó, a "határokat és a nemzetközi jogot megkérdőjelező" országokkal szemben.

Hozzátette: együtt kell érvényesíteni azt a közös érdeket, hogy ismét megbízható kapcsolatok alakuljanak ki a Nyugat és Oroszország között, ezért a NATO tagjai közül senki sem köthet megállapodásokat "a többiek feje felett".



A német védelmi miniszter kiemelte, hogy nem működik a "régi reflex", Németország nem teheti meg többé, hogy kitér a felelősségvállalás elől és az Egyesült Államokra támaszkodik a védelempolitikában.

Eddig gyerek volt és elbújt minden elől?


Németország "felnőtt, és nem bújhat el többé", ha baj van, hanem részt kell vennie a terhek megosztásában, ezért a berlini vezetés elkötelezett a védelmi kiadások növelése mellett - mondta Ursula von der Leyen. A németek megértették, hogy fejleszteniük kell védelmi képességeiket, és azt is, hogy erősíteni kell az EU közös védelmi politikáját.



Kiemelte, hogy "méltányosan kiegyensúlyozott transzatlanti biztonsági partnerséget" kell kialakítani. Európának a globális biztonság iránt elkötelezett, felelősségének tudatában álló Egyesült Államokra van szüksége, ugyanakkor az európaiaknak "európai arcot" kell adniuk a NATO-nak és a transzatlanti biztonságnak, és "globálisan kell gondolkodniuk és tervezniük".
Mindebben számos eredményt sikerült már elérni, ezt jelzi például, hogy egy közös német-francia dandár küzd az afrikai mali biztonságáért - mondta Ursula von der Leyen.

A német védelmi miniszter arról is beszélt, hogy keresni kell a partnerséget a muszlim és arab államokkal, és el kell kerülni, hogy az Iszlám Állam terrorszervezet elleni küzdelem "az iszlám és a muszlimok elleni harc" legyen.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását