2024. március 29. - Auguszta
Küldő neve: Címzett neve:
Küldő e-mail: Címzett e-mail:
Üzenet (opcionális):

Ajtót lopott az idióta, nyilván elkapták

A nyíradonyi rendőrök elfogták és őrizetbe vették a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható férfit, akivel szemben bíróság elé állítási javaslattal a nyomozást befejezték.
2016. november 24. csütörtök 13:02 - HírExtra
 
A nyomozás adatai szerint 2016. november 13-án 15 óra körül egy épülőfélben lévő nyíradonyi családi házba egy ismeretlen kifeszítette a már beépített bejárati ajtót, amit leszerelt és ellopott. 

 A ház tulajdonosa másnap vette észre a bűncselekményt és feljelentést tett a rendőrségen. A rendőrök a városban adatgyűjtést végeztek, amelynek eredményeként egy helyi lakosnál megtalálták és lefoglalták az eltulajdonított ajtót. A férfi elmondta, hogy egy ismerőse ajánlotta neki, hogy van egy eladó bejárati ajtaja, amit ő meg is vett, azt nem tudta, hogy lopásból származik.

A bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható G. Lajost a rendőrök 2016. november 23-án elfogták és a Nyíradonyi Rendőrőrsre előállították. Kihallgatásán a 22 éves helyi lakos a nyomozóknak elmondta, hogy azért lopta el az ajtót, hogy azt eladja.

A gyanúsítottal szemben a Hajdúhadházi Rendőrkapitányság Nyíradonyi Rendőrőrs – őrizetbe vétele mellett – lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást 2016. november 24-én befejezte és az ügy iratait bíróság elé állítással megküldte az ügyészség részére.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Bűnügy témában
Ön mivel büntetné a halált okozó ittas vezetést?
Azzal amit okoz: halállal
Életfogytiglan
Tíz lév letöltendő
Néhány év elég
Jogosítvány örökös elvétele
Nem büntetném
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását