2024. április 19. - Emma
Küldő neve: Címzett neve:
Küldő e-mail: Címzett e-mail:
Üzenet (opcionális):

Nagyon nyomul a budapesti olimpia

Mizsér Attila, a 2024-es budapesti olimpiai és paralimpiai pályázat sportigazgatója szerint a magyar főváros a Nemzeti Olimpiai Bizottságok Szövetségének (ANOC) tagjainál is "megérkezett a versenybe" a szervezet múlt heti, dohai közgyűlésén megtartott prezentációval.
2016. november 22. kedd 09:05 - HírExtra
 

Az 1988-as, szöuli olimpia öttusázó bajnoka hétfőn erről az M1 Ma este című műsorában beszélt, hozzátéve, hogy a katari előadáson Budapest egyértelműen pozitív meglepetést szerzett.



"A magyar pályázat szempontjából valódi mérföldkő volt ez, mert először tudtuk elmondani a nemzeti sportszövetségek képviselőinek és a Nemzetközi Olimpiai Bizottság számos jelen lévő, szavazati joggal rendelkező tagjának Budapest sztoriját, és olyan üzeneteket tudtunk átadni, amelyek kifejezetten fontosak" - mondta Mizsér Attila, aki kiemelte, hogy az ANOC közgyűlésén résztvevő sportvezetők "érdekesnek, izgalmasnak és egyedinek" nevezték a prezentáció után a magyar pályázatot.

A sportigazgató arról is beszélt, hogy az előadást követően nagy médiaérdeklődés övezte a csapatot, a legnépszerűbb a sajtó körében Fürjes Balázs, a budapesti pályázat vezetője volt.

Mások vagyunk


"Mindenképpen különbözőek akarunk lenni a két rivális, Los Angeles és Párizs pályázatától, s bár a mi városunk mérete jelent kihívásokat, ezeket meg tudjuk oldani" - jelentette ki Mizsér Attila, aki ugyanakkor felhívta a figyelmet arra is, hogy Budapesten, többek között épp a mérete miatt valósíthatóak meg a nagyon rövid utazási idők a versenyhelyszínek között, ennek előnyeit pedig nemcsak a sportolók, hanem az újságírók és a nézők is élvezhetik.



"A budapesti olimpián a helyszínek között átlagosan 12 perces utazási idővel kalkulálunk" - mondta a sportigazgató, majd hozzátette, előadásukban mindannyian többször hangsúlyozták, hogy Budapest "a megfelelő város a megfelelő időben", s úgy érzi, ez az üzenet nagyon átment a résztvevőknek.

Az ANOC múlt heti közgyűlésén először Los Angeles, majd Budapest után Párizs mutatkozhatott be. A prezentáció azért is volt kulcsfontosságú, mert ezután a pályázó városoknak csupán három alkalommal lesz lehetőségük részletes prezentációban bemutatni az elképzeléseiket: a NOB értékelő bizottságának jövő májusi látogatásakor, a júliusi, lausanne-i technikai prezentáción, valamint szeptemberben, a limai helyszínkijelölő kongresszuson.



Sokan mutogatták

A magyar pályázatot Fürjes Balázs és Mizsér Attila mellett Szalay-Bobrovniczky Alexandra főpolgámester-helyettes, Borkai Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke, valamint Szilágyi Áron kétszeres olimpiai bajnok kardvívó és Arlóy Zsófia asztaliteniszező paralimpikon mutatta be.

Az ANOC most 206, a NOB által elismert szervezetet foglal magába, köztük a MOB-ot is. A szövetség elnöke 2012 óta a kuvaiti Ahmed al-Fahad al-Ahmed al-Sabah sejk, főtitkára pedig a svéd Gunilla Lindberg, s ők mindketten a NOB tagjai is egyben.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sport témában
Kijutunk-e a labdarugó világbajnokságra?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását