2024. március 28. - Gedeon, Johanna
Küldő neve: Címzett neve:
Küldő e-mail: Címzett e-mail:
Üzenet (opcionális):
Egy szélsőjobboldali, antiszemita figura, aki most bevette magát a Fehár Házba. Steve Bannon, Donald Trump első embere lesz az Egyesült Államok új vezetésében. De ki ez a fickó?
2016. november 15. kedd 06:06 - Pénzes Dávid

"Leninista vagyok" – jelentette ki magáról Steve Bannon a The Daily Beast-nek még 2014 elején. „Lenin el akarta pusztítani az államszervezetet. Ez az én célom is. Le akarom rombolni a mai rendszerünk alapjait."

Steve Bannon ekkor még a Breitbart News nevű szélső jobboldali médium vezetője volt. Igaz, mikor idén augusztusban Trump kampányfőnöke lett azt mondta, nem emlékszik már erre a kijelentésére. Most vasárnap Trump őt nevezte meg először mint leendő vezető tanácsadóját. Ezzel Bannon lesz a legerősebb ember az Egyesült Államok új elnöke mögött. Ahogy Trump fogalmazott „első lesz az egyenlők között." 

Palintől elalélt

A hatvankét éves Bannon viszonylag rövid politikai karrierje a 2008-as válság után kezdődött. Virginiában nőtt fel, szolgált a haditengerészetnél majd a Harvard Business School-on hallgatott közgazdaságtant. Innen a Goldman Sachshoz került.



2008-ban feltűnt Sarah Palin a republikánusok akkori elnökjelölt-helyettese, aki teljesen elvarázsolta. Főleg, ahogy Palin hatott a tömegekre. A következő nyolc évét felmagasztaló, nyálas és túláradó filmek készítésével töltötte, amit Palinról és más jobboldali politikusokról készített. Ezután lett a Breibart News első embere (Andrew Breibart alapító halála után), amivel a populista mozgalmak közepébe lavirozta magát.

Szélsőjobb

A Breitbart a vezetése alatt szélsőjobbossá vált. „Fekete bűnözésről” jelentettek meg anyagokat, és a mexikói határnál szaglásztak riportereik bevándorlókkal szemben felhasználható témák után. Klasszikus antiszemita cikkeket dobtak be a köztudatba, amik „nemzetközi bankárokról és globalistákról” szóltak.

Bannon adta Trump szájába a globális elitről és bankárokról szóló kemény szavakat is. A kódolt antiszemitizmus itt is tettenérhető volt. „Clinton titokban nemzetközi bankárokkal találkozik, hogy az USA szuverenitásának tervéről egyezkedjen” – mondta Trump októberben. De a republikánus kampány utolsó tévés hírdetésében is Soros Györggyel (és másokkal, akikről köztudott zsidó származásuk) riogatott, hogy valójában ők irányítják Washingtont.

Bannon azt is világossá tette, hogy azok közt az európai hatalmak közt keresne szövetségeseket, ahol szélsőjobbos vezetés van. Ne feledjük az első európai politikus akivel Trump találkozott Nigel Farage volt, a Brexitet támogató kampány vezetője.
Forrás: Hirextra - The New Yorker nyomán
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását