2024. március 29. - Auguszta
Küldő neve: Címzett neve:
Küldő e-mail: Címzett e-mail:
Üzenet (opcionális):

Buktak a cigivel

Kilenc csempészt 30 millió forint értékű cigarettával fogtak el a határrendészek Barabáson - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense pénteken az MTI-vel.
2014. március 14. péntek 12:07 - HírExtra
Fedor Rita százados elmondta: a barabási határrendészeti kirendeltség hőkamerájának kezelője csütörtök éjjel több emberre figyelt fel a magyar-ukrán határ mentén fekvő település külterületén, akik dobozokat cipeltek.

A helyszínre járőrök mentek, akik kézi hőkamera segítségével először egy bokor alatt lapuló külföldi férfira bukkantak, aki kúszva próbált elmenekülni. A határrendészek követték a többi ember nyomait és egy családi házhoz jutottak, amelynek melléképületében 4200 karton, 30 millió forint értéket meghaladó, feltehetően csempészett cigaretta volt.

A rendőrök a helyszínen elfogták az ingatlan magyar állampolgárságú tulajdonosát, valamint az ott tartózkodó, a csempészettel összefüggésbe hozható hét ukrán állampolgárt. A bokorban lapult, szintén ukrán állampolgárral együtt kilenc embert állítottak elő, s az eljárás során kiderült, hogy hét ukrán férfi jogszerűtlenül tartózkodott magyar területen. Ellenük idegenrendészeti eljárás is indult.
A lefoglalt dohányárut a csempészéssel gyanúsított kilenc emberrel együtt a rendőrség átadta az ügyben illetékes Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársainak.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Bűnügy témában
Ön mivel büntetné a halált okozó ittas vezetést?
Azzal amit okoz: halállal
Életfogytiglan
Tíz lév letöltendő
Néhány év elég
Jogosítvány örökös elvétele
Nem büntetném
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását