2024. március 29. - Auguszta
Küldő neve: Címzett neve:
Küldő e-mail: Címzett e-mail:
Üzenet (opcionális):

Budapest: elő a fürdőruhát!

Még ebben az évben megnyitják a budapesti Rác fürdőt a közönség előtt – mondta a főpolgármester csütörtöki sajtótájékoztatóján, kérdésre válaszolva.
2013. január 10. csütörtök 17:36 - HírExtra
Tarlós István tájékoztatása szerint karácsony előtt elkezdték az egyeztetést a beruházást finanszírozó Magyar Fejlesztési Bankkal (MFB) és megállapodtak a közös alapfeltételekben.

A városvezető nehéz örökségnek nevezte a fürdő ügyét, közlése szerint elkerülhetetlen, hogy hozzányúljanak a szerződésekhez, de kockázatos a helyzet. Azt mondta, a bankkal szeretnének közös nevezőt találni, az egyeztetések biztatóak és talán az első félév során rendeződik az ügy.
Hozzátette, a Rác fürdő még ebben az évben a fürdőközönség rendelkezésére fog állni.

A metrószerződéssel párhuzamot vonva szólt arról is, igyekeznek elkerülni a botrányt és jogilag körülbástyázni a lépéseket, különben évek múlva azok fogják megkérdezni, hogy miért 30 százalékra alkudtak le egy többletkövetelést és miért nem 20-ra, akik azt annak idején előállították.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását