2024. március 28. - Gedeon, Johanna
Küldő neve: Címzett neve:
Küldő e-mail: Címzett e-mail:
Üzenet (opcionális):
Kardszárnyú delfinek nevében indított ügyről tartott meghallgatást hétfőn egy San Diegó-i bíróság, amelytől a "felpereseket" képviselő állatvédők az emberekével megegyező alkotmányos védelmet kérnek "ügyfeleik" számára.
2012. február 7. kedd 12:40 - HírExtra
Vérlázító! Rabszolgatartás!

A PETA állatvédő szervezet tavaly októberben perelte be a SeaWorld vízi élményparkot kardszárnyú delfinek rabszolgaként tartásának vádjával. Keresetében a szervezet az amerikai alkotmánynak a rabszolgaság eltörléséről szóló, 13. módosítására hivatkozott.

A PETA jogásza - aki a felpereseket, a SeaWorld öt kardszárnyú delfinjét képviselte - amellett érvelt a meghallgatás során, hogy az "élő, lélegző, érző lények rendelkeznek jogokkal, és nem taszíthatók rabszolgaságba csak azért, mert nem embernek születtek". Azt is hangsúlyozta, hogy egy ügyfelei számára kedvező döntés jelentős következményekkel járna, a drogkereső kutyák alkalmazásától kezdve, a szórakoztatóipar által használt állatok helyzetén át, az állatkertek és akváriumok működéséig számos területet érintene.

"Esküszik, hogy csakis a színtiszta igazat mondja?"

Az egyórás meghallgatást követően a bíró kétségeinek adott hangot azzal kapcsolatban, hogy állatok jogosultak-e felperesként részt venni egy bírósági eljárásban. Döntést egy későbbi időpontban hirdet majd az ügyben.

Ez az első eset, hogy egy amerikai bíróság előtt az állatok jogainak alkotmányos védelmével érveltek.

Habár valószínűtlen, hogy a bíróság a cetek szabadon bocsátására kötelezi majd a delfináriumot, az állatvédők üdvözölték, hogy a testület egyáltalán befogadta és meghallgatta az ügyet, "történelmi napnak" nevezve annak időpontját.

Állat emberek, ember állatok

A SeaWorld ügyvédei szerint az ügy időpocsékolás. Sem a kardszárnyú delfinek, sem más állatok nem élvezhetik a "Mi, az emberek" felütéssel kezdődő alkotmány védelmét - mondta a San Diegó-i bíróság előtt a cég jogásza a kereset elutasítására kérve a testületet.

Az alperes kardszárnyú delfinek egyike korábban már szereplője volt egy jelentős sajtófigyelmet keltő ügynek: a Tilikum nevű cet 2010 februárjában hajánál fogva vízbe rántotta és megölte gondozóját.

Az állat ellen abban az ügyben nem indult büntetőeljárás.

Forrás: MTI/HírExtra
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását