2024. április 20. - Tivadar
Küldő neve: Címzett neve:
Küldő e-mail: Címzett e-mail:
Üzenet (opcionális):

Karácsonyi vásár kék fenyővel

Megnyílt az adventi vásár vasárnap a Szent István Bazilika előtt Budapesten, az első adventi gyertyát Erdő Péter bíboros gyújtotta meg.
2011. november 27. vasárnap 18:30 - HírExtra
"Emlékeztessen minket ez a jelkép arra, hogy adventet ünneplünk, Krisztus jövetelét várjuk. Annak a jövetelét, aki hajdan megszületett a betlehemi istállóban" - mondta köszöntő beszédében a bíboros, miután megáldotta a koszorút és a gyertyákat.

"Krisztusra való tekintettel és az iránta való szeretetből igyekezzünk figyelni másokra, segíteni, jót tenni velük, mert ezzel tartjuk legjobban ébren szívünk várakozását arra, akinek születését ünnepeljük karácsonykor. Ő az, aki megerősíti és megújítja mindannyiunk életét" - fogalmazott.
Ő ad enni ad az éhezőnek, megsegíti a hajléktalant, a szegényt és nekünk is lehetővé teszi, hogy világosságként ragyogjunk fel az emberi nyomorúság, önzés, kilátástalanság, gyűlölet és keserűség, azaz a bűn éjszakájában - mondta Erdő Péter.

Rogán Antal, Belváros-Lipótváros polgármestere a karácsonyi fények bekapcsolása előtt hangsúlyozta: eljött az ideje annak, hogy ez a tér méltóbban ünnepelje az adventet és a karácsonyt. Ezen a szimbolikus helyen valóban olyan vásár jöhetett létre, mely "tartalmában és külsőségeiben is méltó az ünnephez", néhány lépésnyire a Bazilikától.

A megújult Szent István téren óriási adventi koszorú, 8 méter magas karácsonyfa és korcsolyapálya várja a látogatókat.

A vásáron hátrányos helyzetű gyerekek "Jézuskához írt leveleit" is elolvashatják az érdeklődők. A gyerekek megírták, mit szeretnének karácsonyra. A vásáron adományokat gyűjtenek, hogy ezek a kívánságok is teljesülhessenek.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Életmód témában
Drogok legalizálása?
Igen
Egyes fajtákat, rendezett, ellenőrzött körülmények között igen
Soha!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását