2024. március 28. - Gedeon, Johanna
Küldő neve: Címzett neve:
Küldő e-mail: Címzett e-mail:
Üzenet (opcionális):

Orbán a berlini kékeknél is járt

A hivatalos program, az Angela Merkel kancellárral kitűzött, csütörtök déli találkozó előtt Dárdai Pál futballcsapatát, a Hertha BSC-t, illetve a híres berlini Olimpiai Stadiont kereste fel Orbán Viktor.
2011. május 5. csütörtök 16:08 - HírExtra
A magyar miniszterelnök, aki kétnapos látogatásra érkezett Németországba, a berlini klub ügyvezetőjét, illetve menedzserét, Michael Preetzet a felcsúti Puskás Akadémia nevében - az Aranycsapat világhírű középcsatárára emlékezve - egy 10-es számú, piros mezzel ajándékozta meg. A klub vezetői - szintén Puskás Ferencre gondolva - ugyancsak egy 10-es számú, de a Hertha színeit tükröző kék-fehér mezt és egy ugyancsak kék-fehér labdát nyújtottak át a miniszterelnöknek.

A Puskás Ferenc Akadémiát még ellenzéki korában alapító kormányfő a magyar válogatott volt középpályásával, a profiként még mindig a Hertha színeiben játszó, sérülése miatt azonban visszavonulás előtt álló Dárdai Pállal, valamint a klub vezetőivel beszélgetve mindenekelőtt gratulált a patinás együttesnek ahhoz, hogy egy év után visszajutott az első osztályba.

A több mint egyórás látogatás során a magyar miniszterelnök ismerkedett a berliniek kedvenc klubjával, különös tekintettel az utánpótlás-nevelésre. A kormányfőt tájékoztatták arról, hogy a Herthánál évek óta egy a Puskás Akadémiához hasonló, de kisebb létszámú, alig 20 férőhelyes utánpótlásképző működik, ahol 15 és 18 év közötti fiatalok rendkívül korszerű körülmények között igyekeznek elsajátítani a labdarúgás csínját-bínját. A Hertha-akadémia vezetője felajánlotta a magyar miniszterelnöknek, hogy szívesen vállalnák a felcsúti Puskás Akadémia egy hallgatójának berlini képzését, és arra is ígéretet tett, hogy mindennek védnöke, illetve patronálója Dárdai Pál lenne. Orbán Viktor örömmel fogadta a felajánlást, és hangoztatta, hogy a Puskás Akadémia kész az együttműködésre.

A miniszterelnök tájékoztatta a klub jelenlévő vezetőit a magyar labdarúgás, illetve az utánpótlásképzés helyzetéről, kiemelve, hogy Magyarországon nagyszabású klubépítési program kezdődött. Utalt arra, hogy az első osztályú klubok közül ma még mindössze négy tud megállni önállóan a lábán, miközben legkevesebb 10 ilyen egyesületre lenne szükség. A miniszterelnök hangsúlyozta azt is, hogy kezdetét vette egy ambiciózus pályaépítési program is.

A magyar kormányfő megtekintette a több mint 70 ezer fő befogadására képes Olimpiai Stadion játékterét, ahol a vizit legkevésbé hivatalos színfoltjaként a Hertha kék-fehér labdáját Dárdai Pállal együtt próbálták ki.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sport témában
Kijutunk-e a labdarugó világbajnokságra?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását