2024. március 28. - Gedeon, Johanna
Küldő neve: Címzett neve:
Küldő e-mail: Címzett e-mail:
Üzenet (opcionális):

Kevesebb a fehér cápa?

Egy új tanulmány szerint jóval kevesebb nagy fehércápa él Kalifornia partjainál, mint a kutatók eddig gondolták.
2011. március 11. péntek 15:47 - HírExtra
A San Francisco Chronicle című lap beszámolója szerint a biológusok úgy becslik, hogy mindössze 219 teljesen vagy közel kifejlett egyed népesíti be ősszel a Bodega-öböl és Monterey közötti partmenti vizeket. Taylor Chapple-t, a davisi Kaliforniai Egyetem kutatóját saját elmondása szerint meglepte az alacsony szám, melyre a tengeri ragadozók első hivatalos számlálása jutott. Az eredményeket a Biology Letters című tudományos lap eheti számában tették közzé. A kutatók három év folyamán készült nagyfelbontású fotókat használtak a cápák azonosítására.

A nagy fehércápák jellemzően az augusztus és december közötti időszakot töltik az észak-kaliforniai vizekben, ahol fókákra és más zsákmányállatokra vadásznak, majd január és július között délebbre húzódnak.

A faj világszerte szinte valamennyi partmenti tengerszakaszon előfordul, ahol a víz hőmérséklete 12 és 24 Celsius-fok közötti. Legnagyobb számban az Egyesült Államok (New England, Kalifornia), Dél-Afrika, Japán, Ausztrália (Új-Dél-Wales, Dél-Ausztrália), Új-Zéland, Chile és a Földközi-tenger partjainál él.

A nagy fehércápa a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) vörös listája szerint sebezhető fajnak számít, a Washingtoni Egyezmény (CITES) rendelkezése szerint nemzetközi kereskedelme engedélyhez kötött.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Tudomány témában
Ön szerint mi okozta a koronavírust?
Egyszerű véletlen
Az állatok és emberek közt megnövekedett találkozásszám
Kína terjesztette gazdasági előnyökért
Trump áll mögötte
Nem tudom, de nem lehet véletlen
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását