2024. április 19. - Emma
Küldő neve: Címzett neve:
Küldő e-mail: Címzett e-mail:
Üzenet (opcionális):

Nyomoznak a volt államtitkár ügyében

Jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés gyanújával, ismeretlen tettes ellen elrendelte a nyomozást a Központi Nyomozó Főügyészség a Honvédelmi Minisztérium volt államtitkárának zuglói lakásvásárlása ügyében.
2011. március 1. kedd 12:31 - HírExtra
Hűtlen kezelés?

Jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés gyanújával, ismeretlen tettes ellen elrendelte a nyomozást a Központi Nyomozó Főügyészség a Honvédelmi Minisztérium volt államtitkárának zuglói lakásvásárlása ügyében - erősítette meg a főügyészség szóvivője a Hír TV információját az MTI-nek.

Budai Gyula múlt pénteken, az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottsága albizottságának ülésén jelentette be, hogy büntetőfeljelentést tett Fapál Lászlónak, a HM volt államtitkárának ingatlanszerzése ügyében. Álláspontja szerint ugyanis alaposan feltételezhető, hogy a magyar államot több mint 40 millió forint kár érte az ingatlanszerzéssel összefüggésben.

Budai Gyula hozzátette, az ügyben Juhász Ferenc akkori honvédelmi miniszter is "tevőlegesen részt vett" azzal, hogy "olyan jellegű felmentést adott Fapál tekintetében", amely álláspontja szerint nem lett volna megadható.

Jól járt

A Hír TV múlt szerdán közölte, hogy a piaci ár töredékéért vásárolhatta meg 150 négyzetméteres szolgálati lakását Zugló zöldövezetében Fapál László.

Forrás: MTI/HírExtra
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Bűnügy témában
Ön mivel büntetné a halált okozó ittas vezetést?
Azzal amit okoz: halállal
Életfogytiglan
Tíz lév letöltendő
Néhány év elég
Jogosítvány örökös elvétele
Nem büntetném
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását