2024. március 29. - Auguszta
Küldő neve: Címzett neve:
Küldő e-mail: Címzett e-mail:
Üzenet (opcionális):

Legyen akár Mucsi Zoltán kollégája!

A Bárka Színház egy szerencsés kiválasztottnak bemutatja a drámáját, nem mellékesen még ösztöndíjat is kap.
2011. január 19. szerda 12:02 - HírExtra
Fiatal írókból soha sincs hiány, ám a bemutatkozási lehetőséghez - többnyire - idő, pénz, illetve megfelelő kapcsolati tőke szükséges. A Bárka Színház vezetősége úgy gondolta, véget vet a fióknak irogatásnak: gyakornoki pozíciót hirdetett a “grafománoknak”.

A színháznak az a célja, hogy gyakorlatot biztosítson a drámaírást iránt érdeklődő fiataloknak, bevonva őket a színházi munkába. Nem titkolt céljuk az sem, hogy állandó szerzőket szeretnének találni a lehetőséget sikerrel teljesítők személyében. A képzés két évet ölel fel.

Az első évben kiscsoportban dolgoznak majd a kiválasztott jelentkezők. Két-három heti rendszerességgel vesznek részt foglalkozásokon, találkozókon, a Bárkán dolgozó alkotókkal együttműködve.

Az évad végén az első év során keletkezett anyagokból a Bárka színészeivel felolvasószínházi bemutatókat tartanak a közönségnek. A csoportból a Bárka rendezői választják ki azt az egy gyakornokot, aki egy évig a társulat tagja lesz.

Sok munka, nagy tapasztalat

A kiválasztott élete innentől kezdve - a saját érdekében - nem lesz fenékig tejfel, hiszen rengeteg feladatot fog kapni mestereitől. A színház munkatársai nem diákként, hanem fiatal íróként tekintenek rá, aki konzulensként velük dolgozik. Végignézi és asszisztál az évad próbáin, közben a saját drámáján dolgozik, tehát más szerzőkkel, dramaturgokkal áll majd napi munkakapcsolatban.

A gyakorlat végén a Bárka Színház abban az esetben mutatja be az alkotást, ha az minderre alkalmas. Természetesen mindehhez a színház egész apparátusa rendelkezésre áll.

A pénz nem boldogít de nagyban megkönnyíti az ember életét: a színház vezetősége is erre gondolhatott, így a gyakornok ösztöndíjban részesül.

A Bárka olyan 17-22 éves fiatalok jelentkezését várja, akik az első, csoportos évben (2011. szeptember - 2012. június) bizonyos szombat délelőttönként, később a gyakorlati év alatt (2012. szeptember - 2013. június) végig jelen tudnak lenni a”fedélzeten”.

Újonc a fedélzeten?
A budapesti Bárka Színházat 1996-ban alapította a Józsefvárosi Önkormányzat, a társulat 1997 őszén kezdte el munkáját. A Bárka épülete műemlék jellegű, mely még a század elején az itt működő Ludovika vívótermeként funkcionált. 1999 szeptemberében Göncz Árpád és Törőcsik Mari nyitotta meg a Bárka felújított, átalakított épületét, melyben négy játszóhely található.

Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását