2024. március 29. - Auguszta
Küldő neve: Címzett neve:
Küldő e-mail: Címzett e-mail:
Üzenet (opcionális):

Elköltözik a Sziget Fesztivál?

Sokba kerülhet a Sziget rendezőinek, hogy ne kerüljön sokba a 2011-es fesztivál. Gerendai Károlyék mindenesetre bizakodnak és kompromisszumot keresnének Tarlóssal. El kell költöznie a Szigetnek?
2011. január 13. csütörtök 11:35 - HírExtra
Kell a lé
"A fővárosi költségvetési koncepció készítésekor figyelembe vették azt az elvet, hogy a főváros minden olyan bevételéről, amely rendeletéből vagy vagyona hasznosításából származik, csak indokolt esetben mondhat le. Ezért a közterület-használatokra az a generális döntés, hogy az ebből származó díjakat a főváros be kívánja szedni" - mondta György István városüzemeltetésért felelős főpolgármester-helyettes.
Közterület-hasznlati díjat számítana fel a Fővárosi Önkormányzat a Sziget Fesztiváltól, az első hírek szerint ráadásul ez az összeg elérheti a két fél milliárd forintot is. Sokan már Közép-Európa egyik legjelentősebb zenei fesztiváljának haláláról beszélnek, mások azonban amondóak, már évekkel ezelőtt meg kellett volna tennie a fővárosnak ezt a lépést.

A Jobbik mellette, az LMP ellene

A szigeten létrehozott, éves rendszerességgel ismétlődő megarendezvény bérleti díjainak elmaradása több százmillió forint nagyságrendű bevétel-növekedést eredményezett egy magáncégnek, a bérleti díj viszont hiányzott Budapest kasszájából. Ugyanakkor a terület-helyreállítás milliárdos költségei a fővárost terhelték. A Jobbik ezért követeli, hogy a Fővárosi Közgyűlés és a rendezvényszervezők közötti szerződés kőkemény, szigorú piaci alapokon álljon" - áll a Jobbik közleményében.

Ellentétes véleményen áll azonban a Lehet Más a Politika. Az LMP közleményében azt hangsúlyozza, hogy nem szabad megfojtani a fesztivált.

"Mivel a Sziget nyereséges üzleti vállalkozás, az LMP nem tartja elképzelhetetlennek, hogy a tulajdonosok az eddigi ingyenes területhasználat helyett valamiféle méltányos díjat fizessenek. Arra kérjük a város vezetését, üljön le tárgyalni a szervezőkkel és állapodjanak meg egy olyan összegben, amelyet elbír a Sziget és a főváros sem jár rosszul. Szeretnénk emlékeztetni Tarlós Istvánt, hogy megválasztása előtt még támogatásáról biztosította a rendezvényt – most viszont a hírek szerint valósággal bujkál az egyeztetés elől" - emelte ki a parlament legfiatalabb pártja.



A szervezők bizakodnak


"Maximálisan biztosak vagyunk abban, hogy a Sziget Fesztivál elmúlt tizennyolc évéhez hasonlóan most is meg fogjuk találni a közös nevezőt az összes kerületi és fővárosi szabályozási kérdés vonatkozásában. A Sziget Fesztivál több mint 3,5 milliárd forint pozitív GDP-hatással bír, 1,4 milliárd forint addicionális adó- és járulékbevételt eredményez, illetve több mint kétmilliárd forint munkajövedelmet generál" - hangsúlyozta Balázs Csaba, a fesztivál jogait birtokló cég igazgatója, aki azt is hozzátette, a nemzetgazdasági szinten ilyen jelentős pozitív hatással bíró rendezvényeket mind Európában, mind hazánkban jellemzően támogatni szokták.

A Sziget Kultúrális Menedzser Iroda Kft. Magyarország, sőt Kelet-Közép-Európa legjelentősebb fesztiválszervező cége. A Szigeten kívül több kisebb rendezvény mellett Genendaiék szervezik a soproni Volt Fesztivált és a Balaton Sound-ot is. A Sziget elköltöztetése azonban még ennek a cégnek is komoly gondot okozna.

Gerendai: nyitottak vagyunk a tárgyalásra

Gerendai Károlytól, a Sziget mindenkori főszervezőjétől megtudtuk, reményei szerint jövő héten személyesen találkozik Tarlós István főpolgármesterrel, ami egy jó alkalom lehet a "félreértések tisztázására".

"A fővárosban azt gondolhatják, hogy a Sziget fesztivál okán ilyen mértékű bevételre tehet szert az önkormányzat. Azt kell tisztán látni, hogy egy 2,5 milliárdos költségvetésű rendezvény nem tud 2,5 milliárdos bérleti díjat kitermelni, de még a töredékét sem. Természetesen nyitottak vagyunk a tárgyalásra, ha tisztázódnak a félreértések és reális, piaci alapon megálló összegekről tudunk beszélni. Azonban elvi kifogásaink is vannak, hiszen ha általában azok a rendezvények, melyek jelentős turisztikai vonzerőt képviselnek, központi támogatás kapnak. A Szigetet inkább méltányolni, mint büntetni kellene" - nyilatkozta a HírExtrának Gerendai.

A szigetesek szerint Tarlós szeptemberben, a választási kampány során kijelentette, hogy minden korábbi támogatást megkap a Sziget.



Elköltözik a fesztivál?

"Ez azt jelenti hogy tisztában van egy ilyen fesztivál fontosságával, turisztikai, gazdasági és kulturális hatásaival, ezért nagyon reméljük, hogy nincs veszélyben a Sziget léte és helyszíne sem. Azzal nagyon nehéz helyzetbe kerülnénk, ha nem találnánk más megoldást és el kellene költöztetni a rendezvényt" - tette hozzá Gerendai.

Na igen, egy másik helyszínen megrendezett Sziget már nem lenne az igazi Sziget. Pedig lehet, hogy nem lesz más választásuk Magyarország legmárkásabb kultúrális-zenei rendezvényének szervezőinek.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie »
Hozzászólás:

lehet más a kannás bor
2011. január 13. 16:52
Elköltözhetne a fesztivál például Felcsútra. Vagy esetleg Hódmezővásárhelyre. De nem lenne rossz például a Hortobágyi puszta vagy Hungaroring sem.
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását