2024. április 19. - Emma
Küldő neve: Címzett neve:
Küldő e-mail: Címzett e-mail:
Üzenet (opcionális):

Vona: belülről mérgezte a frakciót Pősze

Vona Gábor szerint jó, ha egy képviselőcsoporton belül a politikusok különböző árnyalatokat képviselnek, de Pősze Lajos esetében ez már "a frakciót belülről mérgező politikai hovatartozás volt".
2010. december 13. hétfő 14:11 - HírExtra
Vona Gábor kérdésre válaszolva azt felelte, nem egy konkrét esemény miatt döntöttek a kizárásról. Szavai szerint több négyszemközti beszélgetést is lefolytatott a képviselővel és mindketten úgy látták, hogy nem tudnak már "úgy együtt dolgozni, abban a bizalmi és a munka szempontjából harmonikus légkörben", amely korábban jellemezte munkakapcsolatukat.
A pártelnök nem árulta el, hogy a frakció döntése milyen szavazatarány mellett született meg. Egy kérdésre válaszolva csak annyit mondott, hogy titkos szavazással döntöttek.

A döntés hátteréről is csak annyit árult el, hogy amögött egy hónapok óta húzódó bizalmi válság állt. Szavai szerint Pősze Lajos sem tagadta, hogy eltávolodott a párt irányvonalától, nem tudott annak közös tevékenységében részt venni.

Kijelentette, hogy a képviselő politikai pályafutásához sok szerencsét kívánnak, de a Jobbik az általuk korábban kijelölt úton akar tovább járni.

Emlékeztetett arra, hogy az országgyűlési ciklus első ülésén minden képviselőjük esküt tett a Szent Korona előtt, hogy ha az elnökség legalább kétharmada a visszahívása mellett dönt, akkor visszaadja mandátumát.

A politikus elmondta, hogy ezt a döntést hétfőn közölte az érintettel, aki viszont nem volt hajlandó visszaadni mandátumát. Ezt követően a Jobbik képviselőcsoportja kizárta Pősze Lajost és visszahívta azokból a tisztségeiből, amelyekbe a frakció delegálta.

Pősze Lajost július 19-én már visszahívták a frakcióvezető-helyettesi posztról. Vona Gábor akkor ezt azzal indokolta, hogy elfogadhatatlannak tartják, amit Pősze Lajos a Magyar Gárdával összefüggésben a Magyar Nemzet című napilapnak nyilatkozott. Az újságnak Pősze Lajos azt mondta: nem szerencsés, hogy a párt nevével összefüggésben a legtöbben a gárdára vagy Budaházy Györgyre asszociálnak, és ezt az álláspontot rajta kívül több frakciótag is támogatja.

Vona Gábor hétfői sajtótájékoztatóján erre reagálva azt felelte, hogy a Jobbik "gárdástól" jutott be a parlamentbe és amíg ő a párt elnöke, ebben a kérdésben nem tűr külön utakat. "Ennek a közösségnek mi köszönettel és felelősséggel tartozunk" - jelentette ki.

Kijelentette azt is, nem ő tehet arról, hogy "Budaházy Györggyel összemossák a Jobbikot, (...) ez a sajtónak a folyamatos összemosási kísérlete".

Egy kérdésre azt felelte, nem igaz, hogy háttérbe szorítják a párt vidéki szervezeteit.
Végül leszögezte, hogy Pősze Lajos politikai eltávolodása "egyedülálló jelenség volt a pártban is és a frakcióban is".
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását