2024. április 20. - Tivadar
Küldő neve: Címzett neve:
Küldő e-mail: Címzett e-mail:
Üzenet (opcionális):

Hivatalos: hárman voltak a kispesti bankrablók

Hárman követték el a pénteki kispesti bankrablást; a rendőrség hajtóvadászatot indított a még menekülő bűnöző elfogására - mondta Tóth Tamás budapesti rendőrfőkapitány vasárnap, a fővárosban tartott sajtótájékoztatón.
2010. november 28. vasárnap 11:35 - HírExtra
A lelőtt tettes román állampolgár volt.

A tűzpárbajban lelőtt rablón és a kirabolt pénzintézet közelében elfogott férfin kívül a rendőrség azt a harmadik feltételezett elkövetőt keresi, aki miatt péntek este lezárták a XIX. kerületi Szigliget utca egyik lakótömbjét - tette hozzá a főkapitány. A lezárt épületbe, amelyet a Terrorelhárítási Központ egységei fésültek át, éjjel kettőkor engedték vissza az embereket.

Miután kiderült, hogy a harmadik elkövető nem a házba menekült be, a rendőrség kiterjedt hajtóvadászatot indított kézre kerítésére - mondta Tóth Tamás.

A főkapitány közlése szerint a tettesek összesen 2,8 millió forintot zsákmányoltak a bankból, amelyet egyébként egy évvel ezelőtt feltehetően ugyanez az elkövetői kör fosztott ki, akkor 9 millió forinttal távoztak a pénzintézetből.

A múlt pénteki rablás helyszínére a banki alkalmazottak által működésbe hozott úgynevezett néma riasztó és állampolgári bejelentés alapján érkeztek a rendőrök, majd a közelben elfogták az egyik elkövetőt, akinél maroklőfegyvert találtak; egy másik rablót, akinél sorozatlövő volt, tűzpárbajban lőttek le a rendőrök - mondta Tóth Tamás. A lövöldözésben rendőrök és járókelők nem sérültek meg.

Fülöp Valter, a főkapitány bűnügyi helyettese hangsúlyozta: a rendőrök jogosan használták a fegyverüket, ez már a vizsgálat első szakaszában biztosan állítható, hiszen a rabló rájuk lőtt.
A bűnügyi helyettes a nyomozás érdekeire hivatkozva több információt nem árult el a harmadik elkövetőről.

A rendőrség honlapján közöltek szerint a lelőtt 41 éves férfi román állampolgárságú volt; az elfogott 32 éves férfi magyar állampolgár, a budapesti lakos a gyanú szerint a figyelő "szerepét" töltötte be a rablás idején, vagyis az utcáról biztosította társait.

A XIX. kerületi Fő úton lévő bankba két férfi, arcát maszkkal eltakarva ment be. Az ügyfeleket és az alkalmazottakat fegyverrel megfenyegették, földre fektették és a készpénz átadását követelték. A bankfiók pénztárosa a fenyegetés hatására a pénztárban lévő mintegy 2,8 millió forintot átadta az egyik elkövetőnek. A banki alkalmazottak és az ügyféltérben tartózkodók közül senki sem sérült meg, a helyiségben lövés nem dördült.

Az elfogott, majd őrizetbe vett 32 éves férfi lakásán tartott házkutatás során a nyomozók lefoglaltak egy légpisztolyt. Ellene rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folyik eljárást, a BRFK kezdeményezi előzetes letartóztatását.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Bűnügy témában
Ön mivel büntetné a halált okozó ittas vezetést?
Azzal amit okoz: halállal
Életfogytiglan
Tíz lév letöltendő
Néhány év elég
Jogosítvány örökös elvétele
Nem büntetném
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását