2024. március 29. - Auguszta
Küldő neve: Címzett neve:
Küldő e-mail: Címzett e-mail:
Üzenet (opcionális):

Döntött a médiatanács

Megtörtént a jelölés a médiatanács ülésén, a közmédiumok vezérigazgató-jelöltjeinek nevét elküldték a Közszolgálati Közalapítványnak - tájékoztatta Balogh László, a Közszolgálati Közalapítvány kuratóriumának elnöke az MTI-t.
2010. november 17. szerda 18:07 - HírExtra
Az új jelölési eljárásban a törvény szerint közszolgálati részvénytársaságonként két új jelöltre kell javaslatot tenni. Az ezt követő szavazás során a kuratórium összes tagjának - beleértve az elnököt is - egyszerű többségével döntenek a vezérigazgató kinevezéséről.

A nyolcfős testület elnöke azt mondta: a kuratórium az elmúlt évek tapasztalatai alapján nem hozza nyilvánosságra az érintettek neveit, mivel nincs a birtokában a jelöltek írásos nyilatkozata, amelyben hozzájárulnának nevük közléséhez.

Az MTI információi szerint a Közszolgálati Közalapítvány kuratóriuma csütörtök délben kezdődő ülésén dönthet a négy közmédium, a Magyar Televízió, a Magyar Rádió, a Duna Televízió és az MTI vezérigazgatójának személyéről - második nekifutásra. A jelölési folyamat első körében nem sikerült vezetőket választani, mivel a nyolc javasolt személy közül egy sem kapta meg a kuratóriumi szavazatok kétharmadát.

A médiatanács múlt héten a Magyar Televízió élére Nagy Attilát, a köztévé jelenlegi gazdasági igazgatóját és Szabó László Zsoltot, az Echo TV vezérigazgatóját, a Magyar Rádió élére Belénessy Csabát, az MTI stratégiai alelnökét és Klein Juditot, az MTV kisebbségi műsorok szerkesztőségének vezetőjét, a Duna Televízió élére Dobos Menyhértet, az MTV műsorigazgatóját és Kálomista Gábor filmes producert, az MTI élére pedig Toót-Holló Tamást, az MTI belpolitikai szerkesztőségének vezetőjét és Wéber Ferencet, Sólyom László köztársasági elnök volt sajtófőnökét jelölte.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását