2024. március 28. - Gedeon, Johanna
Küldő neve: Címzett neve:
Küldő e-mail: Címzett e-mail:
Üzenet (opcionális):

Kíváncsi az utolsó John Lennon fotóra?

Élete utolsó interjújában John Lennon, a legendás Beatles énekese elmondta, hogy biztonságban érzi magát New Yorkban. Az élet rácáfolt a kijelentésére.
2010. október 27. szerda 13:30 - Győry S. József
A történelmi interjú közben készített fotók, csak harminc év múlva láttak napvilágot, Andrew Peebles brit rádióriporter csak most érezte elérkezettnek a pillanatot, hogy a világ elé tárja őket. jobb később, mint soha.


A riporter kifejezetten Lennon kedvéért utazott New Yorkba, ahol a legendás zenész már évek óta élt.
– Eredetileg egyórás interjúban egyeztünk meg, de annyira belelkesedett, hogy végül három órán és húsz percen át beszélgettünk – mondta Peebles. – Nyugodt volt, kiegyensúlyozott és boldognak látszott, bár egy kicsit le volt fogyva.

Azt mondta, sosem bánta meg, hogy áttelepült Amerikába, és hogy tökéletes biztonságban érzi magát a város utcáin. Két nappal később repültünk haza Londonba, és a leszálláskor hallottuk a hírt, hogy Mark Chapman agyonlőtte Johnt a Dakota ház előtt.

Forrás: Blikk/HirExtra
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sztárhírek témában
Ön követi a Való Világ hatodik szériáját?
Ezzel kelek és fekszem!
Bele szoktam pillantani, ha időm engedi
Rá-ránézek, de nem foglalkoztat különösebben
Nem nézem
Nem nézem és ellenzem is, népbutításnak tartom!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását