2024. március 28. - Gedeon, Johanna
Küldő neve: Címzett neve:
Küldő e-mail: Címzett e-mail:
Üzenet (opcionális):

A Nobel-díjas, aki aggódik

Amiatt aggódik a múlt héten irodalmi Nobel-díjjal kitüntetett perui író, Mario Vargas Llosa, hogy az e-könyvek elterjedése és a közoktatás minőségének romlása az irodalom elszegényedéséhez vezethet.
2010. október 15. péntek 17:11 - HírExtra
Az író a brazíliai Porto Alegrében tartott előadást egy kulturális rendezvényen.
"Eddig a művészet és az irodalom a kultúra közös nevezőjét jelentették, egy olyan teret, amely nyelvi, vallási és korkülönbségekre való tekintet nélkül teszi lehetővé a kommunikációt az emberek között" - mondta el Mario Vargas Llosa.

Az író szerint a művelődés kérdése az egyik legfontosabb kulturális probléma. Mint kifejtette, "a közoktatás elszegényesedésének eredményeképpen a politikai vezetők és a szakemberek formálásában elsősorban a privát képzésnek lesz kulcsszerepe, amelyhez viszont gazdasági okokból csak egy szűkebb réteg juthat hozzá".

Hangsúlyozta, hogy a technológiai újítások jelentős mértékben befolyásolták a kommunikációt. Ugyanakkor aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy az elektronikus könyvek elterjedése az irodalom banalizálását eredményezheti.

"Csak rajtunk múlik annak biztosítása, hogy az elektronikus kötetek megőrizzék a könyv hosszú történetének eszmei gazdagságát" - fejtette ki véleményét a Nobel-díjas író.

A 74 éves Mario Vargas Llosát a múlt héten tüntették ki az irodalmi Nobel-díjjal. A perui író a Svéd Akadémia indoklása szerint "hatalmi berendezkedések feltérképezéséért és az egyén ellenállását, lázadását, alulmaradását bemutató erőteljes ábrázolásmódért" kapta az elismerést. Mario Vargas Llosa eddig több mint harminc művet írt, közülük számos magyarul is olvasható.

Mario Vargas Llosa többször is járt már Magyarországon: 1998-ban nálunk is népszerűsítette akkor megjelent regényét, a Don Rigoberto feljegyzéseit, majd 2003-ban a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál díszvendége volt.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását