2024. március 29. - Auguszta
Küldő neve: Címzett neve:
Küldő e-mail: Címzett e-mail:
Üzenet (opcionális):

Újra vizsgálják a mindszenti halálesetet

Új vizsgálatot kezdeményez a 2007. április 6-án elhunyt mindszenti beteg halálának ügyében Réthelyi Miklós miniszter annak érdekében, hogy végre sikerüljön tisztázni az eset körülményeit és a szakmai felelősség kérdését.
2010. október 6. szerda 11:15 - HírExtra
A Nemzeti Erőforrás Minisztérium vezetője ezt annak kapcsán közölte, hogy Lázár János (Fidesz) hódmezővásárhelyi polgármester írásbeli kérdéssel fordult hozzá. Göbl Vilmos, a hódmezővásárhelyi önkormányzat szóvivőjének tájékoztatása szerint a miniszter válaszában leszögezte: a 2006-ban megkezdődött egészségügyi reformkísérlet 2007 áprilisától a betegbeutalási rendben is nehezen követhető és anomáliákkal teli változásokat hozott.

A miniszter Lázár János levele kapcsán a mindszenti beteg ügyéről írásos tájékoztatást kért az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) új vezetőjétől. A beszámoló több ponton is másként értékeli a férfi halálát és a mentés körülményeit, mint az esetet közvetlenül követő vizsgálat, ezért Réthelyi Miklós úgy döntött, hogy új vizsgálatot kezdeményez az ügyben.

A tárcavezető válaszában kitért arra is, hogy az OMSZ élére szeptember 15-én kinevezett új főigazgató, Mátrai István pályázati anyagában kiemelten foglalkozik a mentésirányítás jelenlegi helyzetével, problémáival és a megoldási lehetőségekkel.

2007. április 6-án egy 67 esztendős mindszenti férfi meghalt Hódmezővásárhely és Szentes között az őt szállító mentőautóban. Az országos visszhangot kiváltó eset szinte azonnal a politikai viták középpontjába került, miután néhány nappal korábban lépett életbe a kórházak új ellátási rendje.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását