2024. március 28. - Gedeon, Johanna
Küldő neve: Címzett neve:
Küldő e-mail: Címzett e-mail:
Üzenet (opcionális):

India: a vallás mindenek felett

Egy kis törzs túlélése érdekében megtiltotta a bauxitbányászatot az indiai környezetvédelmi minisztérium az ország keleti részén.
2010. augusztus 24. kedd 19:46 - HírExtra
A Vedanta nevű, Nagy-Britanniában bejegyzett konszern nem kapta meg az Orisza államban lévő érc kibányászásához szükséges engedélyt - közölte a minisztérium kedden. A Vedanta a bauxitot a Nijamgiri nevű hegyen akarta kitermelni, amelyet a dondria kondh nevű, mindössze nyolcezer főt számláló törzs tagjai Nijam Radzsa, a földművelés istenének lakhelyeként tisztelnek.

A Survival International nevű szervezet a törzs tagjait James Cameron Avatar című filmjének népéhez, a na'vikhoz hasonlította, akik a történet szerint az emberiség számára fontos fém kitermelésének útjában álltak.

A kormány vizsgálatai szerint az erdős területet az őslakosok szentként tisztelik, a természetbe való beavatkozás ezért a törzs tagjainak létezését fenyegetné.

A Vedanta, amely India második legnagyobb alumíniumgyártója, már 2005-ben engedélyért folyamodott. A bányászat ellen környezetvédők és a Survival Internationalhoz hasonló szervezetek léptek fel az őslakosok nevében.

Az indiai legfelsőbb bíróság már 2007-ben megtiltotta az érckitermelést, mivel az "veszélyezteti a térség fejlődését". Az indiai környezetvédelmi minisztérium szóvivője a döntés megerősítésekor kiemelte: a bauxitkitermelés drasztikusan beavatkozna az ökoszisztémába és a terület vízellátásába, így veszélyeztetve a dondria kondh törzs fennmaradását.

A Vedanta nem kommentálta a keddi döntést. A konszern korábban ígéretet tett arra, hogy a bányászatnak csak nagyon kevés hatása lesz: a kivágott erdőt a kitermelést követően újratelepítenék, maga a bánya pedig hozzájárulhatna a szegény régió gazdasági fellendüléséhez.

Az ellenállás hatására a Vedanta úgy döntött, új bauxitlelőhelyet keres - nyilatkozta a cégtulajdonos, Anil Agarval indiai milliárdos.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását