2024. március 29. - Auguszta
Küldő neve: Címzett neve:
Küldő e-mail: Címzett e-mail:
Üzenet (opcionális):

2012-re kormányképes lesz az LMP?

Schiffer Andrásnak, az LMP frakcióvezetőjének az a célja, hogy a ciklus félidejére kormányképes erő legyen a pártja. A politikus a Figyelőnetnek adott interjúban elmondta: arra készülnek, hogy "adott esetben" 2014-ben leváltják a Fidesz-kormányt.
2010. augusztus 5. csütörtök 17:35 - HírExtra
Schiffer András azonban a kabinet leváltásánál is fontosabbnak nevezte, hogy az LMP semmiféle taktikai megfontolásból ne engedjen alapvető céljaiból, elveiből és értékeiből.

"Ha a kormányképes alternatívának az az ára, hogy nekünk hirtelen a fosszilisenergia-lobbit kellene támogatnunk, ha az lenne a nyerő, hogy a benzinárak radikális csökkentését hirdetjük, akkor inkább maradjunk kis párt" - mondta, hozzáfűzve, hisz benne, hogy "tisztességesen politizálva is van esély arra, hogy négy éven belül legalábbis a Fidesszel azonos súlyú lehet az LMP".

A frakcióvezető az interjúban arról is beszélt, hogy a pártja által képviselt ökopolitika "ellenfele a technokrata és a többfajta hangszerelésben létező populista politika", Orbán Viktor pedig "sikeresen egyesíti magában mindkettőt".

Schiffer András a Lehet Más a Politika szimbolikus ügyekben képviselt álláspontjáról kijelentette: szerint létezhet olyan párt, amely tisztességesen és nyíltan beszél Trianonról, elfogadja a kettős állampolgárságról szóló törvényt, ugyanakkor "fellép a jogkorlátozó három csapás törvény és egyáltalán a szegényellenes politikával szemben".

Megismételte ugyanakkor az MTI-nek július végén elmondott véleményét, miszerint noha "bizonyos kérdésekben létezik egyetértés", elképzelhetetlen, hogy együttműködjenek a Jobbikkal, amely még az országgyűlési vitákban is "menetrendszerűen kérdőjelez meg demokratikus alapértékeket".

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását