2024. április 20. - Tivadar
Küldő neve: Címzett neve:
Küldő e-mail: Címzett e-mail:
Üzenet (opcionális):

Jankovics nem tervezi az NKA teljes reformálását

Nem tervezi a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) működésének alapvető átalakítását, de számos aránytalanságot meg kíván szüntetni - közölte Jankovics Marcell, az NKA hétfőn hivatalba lépett elnöke keddi budapesti sajtótájékoztatóján.
2010. augusztus 3. kedd 21:37 - HírExtra
Jankovics Marcell újságírói kérdésekre válaszolva leszögezte: nem ideiglenes elnökként vállalta el a kulturális alap vezetését, és nem is tud arról, hogy a kormány az NKA megszüntetését tervezné.

"Nem akarok mindent felforgatni; az előző nyolc év is része volt az NKA működésének" - hangsúlyozta a filmrendező, aki 1998 és 2002 között már állt az NKA élén. Mint mondta, a kultúrát felügyelő miniszter képviselőjeként vezeti az NKA-t, nem érzi ugyanakkor annak veszélyét, hogy a politika bele akarna szólni munkájába.

Az új elnök ki kíván tartani a szakmai kollégiumi rendszer mellett, az összeférhetetlenségek kizárására azonban hatékonyabb módszernek érezné, ha a pályázatokban érintett kollégiumi tagok csak a miniszteri keretből kérhetnének támogatást.

Jankovics Marcell számos aránytalanság felszámolását tervbe vette. A finanszírozás során figyelembe kell venni a pályázók szociális helyzetét, biztosítani kell a Budapest, a vidék és a határon túli területek közötti egyensúlyt, valamint különös figyelmet kell fordítani a gyermekkultúrára - sorolta.

Mint hozzátette, az utóbbi időszakban felborult a kultúrateremtés-terjesztés-megőrzés egyensúlya, az alkotói pályázatok helyett például a nagyrendezvények, fesztiválok támogatása került előtérbe, ami szerinte nem szerencsés. A kiemelt programok finanszírozását Jankovics Marcell a jövőben az NKA miniszteri keretéből kívánja megoldani.

Az NKA új vezetője kisebb szerkezeti átalakításokat is tervez: összhangban a több területet felügyelő Nemzeti Erőforrás Minisztériumának létrejöttével, az NKA is több ágazattal - például az ifjúsági és oktatási területtel - működhet együtt a jövőben, a kulturális alap nagyobb figyelmet szentel a műemlékvédelemnek, a régészet pedig a múzeumi szakmai kollégiumhoz kerülhet.
Az MTI kérdésére az elnök elmondta, egyelőre nem látható, hogy az NKA költségvetéséből zárolt kétmilliárd forint visszakerülhet-e az alaphoz, hozzátette azonban, hogy az NKA idei bevétele eddig 7,24 milliárd forint volt, és így 2010 végéig az elkölthető összeg 10 milliárd fölé is emelkedhet.

Jankovics Marcell kitért a Márai Programra is: meglátása szerint a könyvkultúra fejlesztését célzó projekt a zárolások miatt idén biztosan nem indul el, de így legalább be lehet építeni az időközben megfogalmazott szakmai javaslatokat. "Remélem, 2011 januárjában azonban megkezdődhet a Márai Program" - jegyezte meg.

Krucsainé Herter Anikó, az NKA megbízott gazdasági igazgatója az MTI érdeklődésére közölte, az előadóművészeti törvény II-es és VI-os kategóriájába tartozó művészeti szervezetek - a független színházak, tánctársulatok és zenekarok - működési támogatását a tárca és az NKA közötti együttműködési szerződés megkötése után kezdhetik folyósítani; erre rövidesen sor kerül.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását