2024. március 28. - Gedeon, Johanna
Küldő neve: Címzett neve:
Küldő e-mail: Címzett e-mail:
Üzenet (opcionális):

Expedíció indul a Titanichoz

Új expedíció indul a Titanic utasszállító hajóhoz, hogy felmérjék a tenger fenekén lévő roncs jelenlegi állapotát, és a nagyközönség számára is látható háromdimenziós térképet készítsenek. A tudósok egy csoportja augusztus 18-án indul az Új-Fundland partjaitól 900 kilométerre, az Atlanti-óceán fenekén 3821 méter mélyen található roncsokhoz.
2010. július 27. kedd 14:52 - HírExtra
A húsz napra tervezett expedíció során maradványokat nem hoznak a felszínre, mindössze a szerencsétlenség közelében a háromszor öt kilométeres mezőben elterülő roncsokat, és a hajóról származó több ezernyi szétszóródott tárgyat kívánják dokumentálni.

Az újabb kutatást a Titanicról származó tárgyakat gondozó Premier Exhibitions Vállalat, illetve a leányvállalataként működő RMS Titanic Társaság támogatja. Az expedícióban részt vesz a massachusettsi Woods Hole Oceanográfiai Intézet, valamint a Nemzeti Óceán- és Légkörkutató Hivatal (National Oceanic and Atmospheric Administration - NOAA).

"Ez lesz az első alkalom, hogy roncsot és környékét régészeti feltárásként fogjuk kezelni" - mondta David Gallo az expedíció vezetője. "Két dolgot tartunk szem előtt: az első, hogy a Titanic történetének hangsúlyozásával őrizzük meg a hajó örökségét, a másik, hogy megtudjuk, a roncs jelenleg milyen állapotban van" - magyarázta Gallo.

A Titanic a nemzetközi vizeken tett első útján, 1912. április 15-én süllyedt el. 1985-ben Robert Ballard oceanográfus fedezte fel a roncsot, amely azóta is heves jogi csatározások alapját képezi, és amelyről eddig hat alkalommal hozott fel leleteket a kiemelésének kizárólagos jogával rendelkező RMS Titanic.

Az Egyesült Államokban a virginiai Norfolk bíróságához benyújtott kérelme szerint az RMS Titanic Társaság a hajóroncs korlátozott tulajdonjogára is igényt tart a felszínre hozott tárgyak költségeinek kompenzációjaként.

A meghallgatásokon a tengerjogban jártas Rebecca Beach Smith elnököl, aki "nemzetközi kincsként" tekint a hajóroncsra. A tengerből kiemelt tárgyak közül 5500 darab, mintegy 110,9 millió dollár (24,1 milliárd forint) összértékű gyűjtemény van a társaság birtokában.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Tudomány témában
Ön szerint mi okozta a koronavírust?
Egyszerű véletlen
Az állatok és emberek közt megnövekedett találkozásszám
Kína terjesztette gazdasági előnyökért
Trump áll mögötte
Nem tudom, de nem lehet véletlen
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását