2024. március 28. - Gedeon, Johanna
Küldő neve: Címzett neve:
Küldő e-mail: Címzett e-mail:
Üzenet (opcionális):

"Minden demokratának illik csatlakozni"

Hogy sikerült úgy intézni, hogy az MSZP tisztújító kongresszusa épp a melegfelvonulás napjára essen? Lesz-e szoci a Budapest Pride-on és ha igen ki? Mit várnak a Fidesztől? A párt esélyegyenlőségi ügyvivője elmondja.
2010. július 9. péntek 16:50 - Nagy András
Török Zsolttal, az MSZP esélyegyenlőségi ügyvivőjével beszélgettünk a holnapi melegfelvonulás kapcsán.

Hogy sikerült úgy intézni, hogy az MSZP rendkívüli tisztújító kongresszusa éppen a melegfelvonulás napjára essen?


A választás második fordulója után egy választmányi ülésen döntöttünk arról, hogy lesz egy kongresszus júniusban, majd egy később, de minél előbb. A párt alapszabálya szerint 30 napnak minimum el kellett telnie a kettő között, de 45 napnál több nem lehet. Így esett a választásunk végül július 11-re, de ez semmiféle összefüggésben nem volt azzal, hogy aznap lesz a felvonulás is.

Csak azért, mert az MSZP általában képviselteti magát a melegfelvonulásokon, így viszont nehéz elképzelni, melyik meghatározó szocialista politikus lesz az, aki beáldozza az általános tisztújítót a rendezvény kedvéért.



Az MSZP idén is ott lesz a melegfelvonuláson, fogunk delegálni egy személyt mindenképpen…

Kit?

Ezt most nem tudom megmondani, lehet, hogy én, lehet, hogy valaki más. Az ifjúsági szervezeteink, mint a Societas vagy a Demokratikus Hálózat pedig több tucat fiatalt is mozgósít a rendezvényre.

Mint az MSZP esélyegyenlőségi ügyvivője mit tesz azért, hogy a másság elfogadottabb legyen Magyarországon?

Sokan még mindig nem fogták fel, hogy maga a Meleg Méltóság Menete sem valaminek a reklámozásáról szól, hanem egy nemzetközi jogvédő mozgalom szokása, amely hazánkban is jelen van immár tizenöt éve. Itt semmi másról nincs szó, mint az alapvető emberi jogok tiszteletben tartásáról. Az 1989. évi harmadik törvényben világosan benne van, hogy mindenki szabadon demonstrálhat, felvonulhat, ha ezt békésen teszi.

A Meleg Méltóság Menete egy békés demonstráció, amely mára a „gyermekbetegségeit” is kinőtte. Egy ilyen emberi jogi megmozduláshoz minden demokratának illik csatlakozni. Ha minden demokrata párti politikus, beleértve a kormányzó pártokat, nem beteg embereknek titulálják a szexuális kisebbség tagjait, hanem kiállnak és azt mondják, hogy kötelességünk megvédeni a jogaikat, akkor a szélsőségesek sem érezhetik úgy, hogy titkon valaki mellettük áll…

Ó, csak nem a kormánypártokra céloz?

A kormányzó pártok által folytatott kettős beszéd nem tesz jót ennek a mozgalomnak. Ha a szélsőségesek úgy érzik, hogy vannak, akik kormányzati körökből támogatják őket, akkor rá fognak rontani idén is a Budapest Pride résztvevőire, ha minden demokrata azt mondja, hogy itt az emberi jogoknak érvényesülni kell, akkor nem.

Meglepné, ha Fidesz-politikusokkal is összefutna a felvonuláson?

Örülnék neki… Örülnék, mert az elmúlt években nagyon furán fogalmaztak Fidesz-politikusok a melegek jogaival kapcsolatban. Volt, aki gyógyszeres kezelésekkel, más a kóros elmeállapottal hozta összefüggésbe őket, de ha most eljönnek, arról tesznek tanúbizonyságot, hogy ők is a demokráciában hisznek mint mi.

A Fidesz az elmúlt években sokat támadta a szocialista kormányok által dirigált rendőrséget a különböző demonstrálókkal szembeni bánásmódért. Kölcsön kenyér visszajár?

Figyelni fogunk. ha jogállamban vagyunk és nem Fideszisztán irányába megyünk, akkor a mindenkori kormánynak, illetve a rendőrségnek az Alkotmányban és más törvényekben lefektetett jogokat kell biztosítani. Márpedig a gyülekezési törvény kimondja, hogy lehet felvonulni, különböző kritériumoknak megfelelve. A szervezők ezeknek megfeleltek, tehát elvárjuk, hogy az állampolgárok élhessenek a jogukkal.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását