2024. április 16. - Csongor
Küldő neve: Címzett neve:
Küldő e-mail: Címzett e-mail:
Üzenet (opcionális):
A balatonszemesi Kistücsök Étterem főszakácsa, és a balatonfüredi Halászkert Étterem ügyvezetője mesélt a Balaton-parti vendéglátás helyzetéről. A hagyományos észak-dél ellentét ezúttal nem került felszínre...
2010. július 3. szombat 16:19 - Tamási Ágnes Anna
Mennyire csökkent a forgalom nálatok az utóbbi időben?

Kistücsök étterem: Nem hiszem, hogy csökkent. Most indul még a szezon, tehát nem tudok egyelőre még semmi konkrétumot mondani. Úgy látom, sokan vannak, akik szívesen járnak hozzánk, és kifejezetten minket keresnek. Hétvégére jellemző inkább, hogy többen vannak, de hétköznapi forgalom miatt sem panaszkodhatunk.

Halászkert étterem: Ezt hónapokra lehetne lebontani, igazából pont két hónapra. Így szezon elején május-júniusban azt tudom mondani, hogy körülbelül 20-22 százalékos visszaesés volt tavalyhoz képest.



Mennyire tehető a külföldi vendégek száma?


Kistücsök: Persze, abszolút csökkent. A magyar vendégek száma viszont megnőtt, hála az égnek, és ennek nagyon örülünk! Az országon belül van egy bizonyos fogyasztóréteg, akik érdeklődnek a gasztronómia iránt, és kíváncsiak ránk, szerencsére éppen ezért a vendégek száma egyre több.
.
Halászkert: Gyakorlatilag a nullára tehető a számuk. Külföldi vendégek főként a soproni régióban vannak. A dánok és a hollandok szoktak még jönni nyaralni, de most ők sem érkeztek. A német turizmus pedig nagyon a háttérbe szorult.

Mivel próbáljátok a hazai vendégeket a Balaton-partra csalogatni?


Csillagok háborúja
A Michelin-csillag egy olyan gasztronómiai elismerés, ami a kulináris tökéletesség nemzetközi szimbólumává vált a szakácsművészet területén. A világon 54 három csillagos étterem található, ezek többsége Európában, de Amerikában és Kínában is adtak már Michelin-csillagot. A Michelin Guide vetélytársa a Gault Millau éttermi kalauz, amely aprólékos pontrendszer alapján dönti el, hogy melyik étterem, milyen minősítést kapjon. Ez a minősítés azonban az éttermek mintegy 5%-át érinti csupán, ezért egy másik rendszer is támogatja, hogy az éttermek eljuthassanak a Michelin-csillagos szintre.
Kistücsök: A hétköznapok munkáival készülünk igazából a hétvégére, mert ugye az mindig erősebb. Ilyenkor úgynevezett táblás ételeket készítünk. Ez az, ami színesíti a heteket, hiszen akkor a fogyasztóközönség is kicsit más, és erre mindig nagyon koncentrálunk, próbálunk többet adni.

Ezenkívül annyit tudok mondani, hogy mi tesszük a dolgunkat, csináljuk a mindennapi munkánkat, és ha az emberek úgy érzik, hogy ez kicsit más, mint a többi, akkor ennek nagyon örülünk.

Összegezve úgy gondolom, hogy tudatos munkával tudjuk a vendégeket úgymond idecsalogatni, és próbáljuk megmutatni, hogy nekünk milyen elképzeléseink vannak a magyar gasztronómiával kapcsolatban. Mindezt megkíséreljük a tányéron is bemutatni.

Halászkert: Itt alapjáraton az a probléma, hogy a Balaton-part nem versenyképes egy olyan utazási irodával szemben, aki Törökországba, vagy Tunéziába szervez utakat. Spanyolországban a 7 százalékos áfa van, nálunk ellenben 25 százalékos az áfa mértéke, ha pedig a családi üdültetést nézzük, akkor ez így nagyon drága.

Mennyire befolyásolja szerintetek Magyarország vendéglátását, hogy csak egy Michelin csillagos éttermünk van?

Kistücsök:  Nagyon kicsi az a réteg, aki ilyen éttermeket látogat konkrétan. Ott gyakorlatilag európai szintű kiszolgálást kap a vendég, és szerintem az árak sem érték még el azt a határt, hogy teljesen megfizethetetlen legyen, főleg ha nemzetközi viszonylatban nézzük ezt. Mindenképpen pozitívum, hogy van már Michelin csillagos étterem Magyarországon!



Halászkert: A fúziós konyhákkal kapcsolatban nekem teljesen más elképzeléseim vannak. A Michelin csillagos étterem mindenképpen jó dolog, de ez nem a tömegnek szól, hanem egy szűk rétegnek, hiszen olyan ételeket szolgálnak fel, ami mind ízre, mind küllemben csodálatos. Mindemellett azt gondolom, hogy az emberek nem ezt igénylik.

Mindenesetre nagyon jó dolog, és legyen büszke Magyarország arra, hogy sikerült egy étteremnek elérnie ezt. Bár nem hálás dolog, hogy egy argentin szakáccsal értük el.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Életmód témában
Drogok legalizálása?
Igen
Egyes fajtákat, rendezett, ellenőrzött körülmények között igen
Soha!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását