2024. március 29. - Auguszta
Küldő neve: Címzett neve:
Küldő e-mail: Címzett e-mail:
Üzenet (opcionális):

Romániában lesz az amerikai rakétapajzs?

Elkezdődtek pénteken Bukarestben a tervezett amerikai rakétapajzs egyes elemeinek Romániába telepítéséről szóló tárgyalások - jelentette be egy román tisztségviselő. Az amerikai küldöttséget Ellen Tauscher külügyi államtitkár vezeti.
2010. június 18. péntek 15:14 - HírExtra
Bogdan Aurescu stratégiai ügyekben felelős román államtitkár csütörtökön közölte, hogy a tárgyalásoknak nem szabnak határidőt, de mindkét fél gyorsan akar haladni. Románia februárban fogadta el az Egyesült Államok javaslatát arra, hogy fogadja be a rakétapajzs egyes elemeit, és a felek megállapodtak abban, hogy húsz elfogórakétát telepítenek 2015-ig.

Barack Obama amerikai elnök változtatott elődjének, George W. Bushnak európai rakétavédelmi elképzelésein. Az utóbbiak értelmében Csehországba radarállomást, Lengyelországba pedig elfogórakétákat telepítettek volna.

Oroszország határozottan ellenzi az amerikai rakétavédelmi terv megvalósítását, mert úgy véli, hogy az nukleáris ütőerejének gyengítésére irányul. Moszkva vélelmezi azt is, hogy az Egyesült Államok behatol befolyási övezetébe. Washington ugyanakkor váltig állítja, hogy a pajzs elsősorban Irán esetleges rakétacsapásainak a kivédésére lenne hivatott. 
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását