2024. március 28. - Gedeon, Johanna
Küldő neve: Címzett neve:
Küldő e-mail: Címzett e-mail:
Üzenet (opcionális):
Az ismert emberek olvasási szokásait firtató cikksorozatunkban a Magyar Színház színésznőjét - a Barátok közt egykori sztárját - Csomor Csilla gondolatait tesszük közzé.
2010. május 9. vasárnap 08:42 - Győry S. József
„Úgy vélem, hogy minden fejben dől el, a gondolataink nagymértékben meghatározzák az életünk minden egyes mozzanatát”. – Csomor Csilla

Mennyi időt szokott olvasással tölteni napi szinten?

Azon kevesek közé tartozom, akik még olvasnak. Azért mondom ezt ilyen cinikusan, mert a környezetemben nagyon sokan elfeledkeztek erről a jó szokásról. Én nem interneten böngészek, hanem könyvet olvasok.

Milyen témájú könyvek érdeklik?

Szépirodalmat, gazdasági, üzleti könyveket, valamint mostanában önismereti könyveket olvasok szívesen. Három-négy különböző típusú könyv van az éjjeliszekrényemen, úgyhogy nem unatkozom; persze lefekvés előtt nem gazdasági könyvekre vagyok kíváncsi. Amiket nem olvasok, az egyértelműen a bulvár.

Melyik könyvet olvasta utoljára, és mi fogta meg benne?

Legutóbb a Titok című könyvet olvastam, ami nem is szépirodalom, de nem is regény. Ez a könyv egy olyan igazság, amit mindenkinek egyszer el kell olvasnia. Úgy vélem, hogy minden fejben dől el, a gondolataink nagymértékben meghatározzák az életünk minden egyes mozzanatát. A könyv kis fejezetekből áll, remek olvasmány, olyan számomra, mint a Biblia. Nagyon ajánlom mindenkinek.

Persze verseket is szívesen olvasok, kedvenceim közé Nagy László és Kondor Béla tartozik, akiknek az alkotásait bármikor szívesen olvasom. De szívesen olvasok Adyt, József Attilát is. Említettem a beszélgetésünk elején, hogy mindenevő vagyok.

Ki tudna emelni egy olyan művet, amit mindenkinek olvasnia kellene?

Márai Sándor Füveskönyvét tudnám mindenkinek ajánlani, ő nagyon nagy kedvencem.

Az internet térhódítása a könyvek halálát jelentheti?

A retro hullám vissza-visszahoz több olyan dolgot, amelyet már elfeledettnek gondoltunk: divatot, tárgyakat, trendeket. El tudom képzelni, hogy egyszer sokaknak elegük lesz az információdömpingből, ami a médiából, internetből ránk zúdul.

Úgy vélem, az emberek szükségét fogják érezni, hogy elvonuljanak egy csendes sarokba egy jó könyvvel. Színpadi műveket, filmeket, animációkat a rendezőnek, tehát másvalakinek a fantáziája tud megeleveníteni. A könyv az egyetlen forma, ahol az egyénre van szabva, hogy milyen fantáziát lát a könyvben. Ő eleveníti meg a képeket, a figurákat. A könyv tehát egy remek játék, amit az internet nem képes pótolni.

A fiatalok körében népszerűtlen az olvasás. Mit gondol, hogyan lehetne visszacsábítani őket a könyvek varázslatos világába?

Ezen a kérdésen nagyon sokan gondolkodnak. Én magam örülök annak, hogy egy olyan családi hátterem van, ahol felébresztették, és táplálták bennem az igényt az olvasásra. Személy szerint sokkal szívesebben olvastam el az ajánlott olvasmányokat, mint a kötelezőeket.

A mai fiatalok is úgy vannak vele, hogy ami kötelező, azt nem teszik. Jó kommunikációval, jó PR-el ellehet érni eredményeket. Az is eredményes lehet, ha közéleti személyeket kérnek meg a kiadók, iskolák, könyvtárak, hogy terjesszék, népszerűsítsék az olvasást. A HírExtra cikksorozata is segíthet ebben.

***

Az olvasási szokásokkal kapcslatos interjúinkat Győzikével, Kovival, Jancsó Miklóssal itt olvashatja.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sztárhírek témában
Ön követi a Való Világ hatodik szériáját?
Ezzel kelek és fekszem!
Bele szoktam pillantani, ha időm engedi
Rá-ránézek, de nem foglalkoztat különösebben
Nem nézem
Nem nézem és ellenzem is, népbutításnak tartom!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását