2024. április 20. - Tivadar
Küldő neve: Címzett neve:
Küldő e-mail: Címzett e-mail:
Üzenet (opcionális):

Elmegy a színház

A budapesti Vígszínház Othello című előadása szeptemberben Szöulban vendégszerepel, míg Eszenyi Enikő, a teátrum igazgatója nemrég nemzetközi szakmai konferencián vehetett részt a dél-koreai fővárosban.
2010. május 1. szombat 10:34 - HírExtra
Mint Eszenyi Enikő az MTI-nek elmondta, az általa rendezett Shakespeare-produkció a Koreai Nemzeti Színház nemzetközi fesztiváljára kapott meghívást.

Az esemény rangját jelzi, hogy tavaly a híres, Hollywoodot is meghódító hongkongi filmrendező, Tsui Hark Shakespeare A vihar című drámáját vitte itt színre a pekingi opera műfaji szabályai szerint.

Az előadás ajánlója szerint az Othello a kultúrák közötti különbségek kérdését és a másság problematikáját felvető előadás, mely "nagyon fontos, inspiráló, emblematikus darabja" a Vígszínház 2009/2010-es évadának.

Eszenyi Enikő a múlt héten tért haza Szöulból, ahol a Koreai Nemzeti Színház által az intézmény fennállásának 60. évfordulójára rendezett konferencián vett részt. A színigazgató beszámolója szerint a nemzetközi szimpózium témája a nagyszínházak jövője, finanszírozási rendszere és kultúraközvetítő szerepe volt.

Mint a színigazgató elmondta, az eseményre meghívást kaptak a török, a kínai, a koreai és a japán nemzeti színházak, a Bordeaux-i Nemzeti Színház, valamint a hamburgi Thalia Színház vezetői is.

"Nagyon érdekes, hogy a koreaiak milyen gyorsasággal fejlődnek. A színházról is szeretnének tanulni, ezért kíváncsiak voltak arra, hogy más országokban milyen a nagyszínházak helyzete, hogyan működtetik ezeket, milyen a műsorrendjük és a finanszírozásuk" - számolt be.
Eszenyi Enikő hangsúlyozta: Dél-Koreában minden szempontból komoly figyelmet fordítanak arra, hogyan lehet az embereket megszólítani a színházon keresztül.

Noha a Vígszínház szakmai koncepciója, műsorterve nagy tetszést aratott a meghívottak körében, kitűnt, hogy a budapesti teátrum nemzetközi összehasonlításban milyen kevés pénzből gazdálkodik - jegyezte meg az igazgató, hozzátéve: a hamburgi Thalia Színháznak közel tízszer nagyobb a támogatása.
 
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását