2024. március 29. - Auguszta
Küldő neve: Címzett neve:
Küldő e-mail: Címzett e-mail:
Üzenet (opcionális):

Vona: Orbán csak a sötétben tapogatózik

Vona Gábor, a Jobbik elnöke szerint Orbán Viktor hétfői nemzetközi sajtótájékoztatójából az derül ki, hogy a kormányfői poszt várományosa "sötétben tapogatózik", nem tudja, merre induljon az ország a jelenlegi zsákutcából.
2010. április 26. hétfő 18:12 - HírExtra
A jobbikos politikus hétfő délutáni sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, hogy a Fidesz elnöke a "szokásos orbáni retorikával", kemény szavakkal, de konkrétumok nélkül beszélt.Szerinte Orbán Viktor beszédében a Jobbik számtalan programpontja köszönt vissza, egyebek mellett annak elismerése, hogy az elmúlt 20 év egésze zsákutca volt.

Vona Gábor emlékeztetett arra, hogy a Fidesz is részese volt az elmúlt két évtizednek, ezért érzése szerint Orbán Viktor és leendő kormánya ebben a zsákutcában próbál majd meg berendezkedni, csak éppen "felcicomázva, feldíszítve" azt.

A frissen parlamentbe került párt politikusa szerint a valódi változáshoz elsőként három olyan "béklyótól" kellene megszabadítani az országot, amelyekről a Fidesz vezetője még csak szót sem ejtett. Ezek közé tartozik Magyarország történelmi jogfolytonosságának helyreállítása, a magyar gazdaságot terhelő adósságcsapdából való kitörés, valamint az ország nemzetközi helyzetének, kapcsolatainak újragondolása - fejtette ki.

Kiemelte: egy kétharmados többséggel rendelkező kormány történelmi bűnt követne el, ha nem próbálná meg újratárgyalni az ország adósságállományát a Nemzetközi Valutaalappal (IMF).
A Jobbik elnöke szemére vetette még Orbán Viktornak, hogy beszédében nem tért ki az elmúlt időszak politikai felelőseinek elszámoltatására, továbbá nem mondott konkrétumokat az általa négy éve hangoztatott adócsökkentésről. Vona Gábort saját bevallása szerint aggodalommal töltötte el, hogy a Fidesz nem kívánja a Jobbik által hirdetett zéró toleranciát alkalmazni a bűnözéssel szemben.

Örömtelinek nevezte ugyanakkor, hogy Orbán Viktor a "Jobbik programját támogatja" a földtörvény megváltoztatásának kérdésében.

Vona Gábor szerint a Jobbik a parlamentben elsősorban négy fő területen kíván nyomást gyakorolni a kormányra. A politikus ezek közé sorolta az adócsökkentést, a számonkérést, a közbiztonság helyreállítását és a kilakoltatástól veszélyeztettek megvédését.

A párt egyik első parlamenti kezdeményezéseként országgyűlési határozati javaslatot kíván benyújtani, hogy már az idén nemzeti emléknappá válhasson június 4-e, az 1920-as trianoni békeszerződés megkötésének évfordulója. A párt azt is szeretné elérni, hogy augusztus 20-áig kettős állampolgárságot kapjanak a határon túli magyarok - tette hozzá, hangsúlyozva: még a héten szakmai egyeztetéseket kezdeményeznek a parlamenti pártok szakértőivel annak érdekében, hogy a kettős állampolgárság feltételeit augusztus 20-ig valóban meg lehessen teremteni.

Megjegyezte: Orbán Viktor Fidesz-elnök hétfői nemzetközi sajtótájékoztatóján szerinte "bátortalanul" utalt a határon túli magyarok ügyére, holott a kormánynak akár a konfliktusokat is vállalnia kellene ebben a kérdésben.

A politikus szerint hosszabb távon mindent meg kell tenni a határon túli magyarok önrendelkezési törekvéseinek támogatásában is.

A Jobbik elnöke kérdésre válaszolva leszögezte, hogy az MSZP-vel semmilyen kérdésben sem szeretnének együttműködni a következő Országgyűlésben. Hozzátette: a Jobbik a napokban kezdi meg a parlamenti munka előkészületeit, így ennek részleteiről csak a hét második felében tud tájékoztatást adni.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását