2024. március 29. - Auguszta
Küldő neve: Címzett neve:
Küldő e-mail: Címzett e-mail:
Üzenet (opcionális):

Kövér László dühöngése

"Lehetünk dühösek, indulatosak, ez mind érthető, van rá ok" - fogalmazott Kövér László egy Csongrádi pártrendezvényen, aki ennek ellenére arra kérte a jelenlévőket, a jogos sérelmeket a fülkén kívül hagyva, józan eszükre hallgatva mindkét szavazatukat adják a Fideszre.
2010. március 20. szombat 16:37 - HírExtra
A kormányváltást követően elszámoltatásra és az ország reális helyzetét feltáró leltárkészítésre van szükség - jelentette ki Kövér László szombaton Csongrádon.

Ha nem számoltatjuk el őket mindazért, amit az elmúlt nyolc esztendőben tettek, ha elkövetjük ugyanazt a hibát, mint 1990-ben, akkor megérdemeljük a sorsunkat - fogalmazott a Fidesz országos választmányának elnöke a párt szövetségese, a Kisgazda Polgári Egyesület (KPE) kampánygyűlésén a Sághi Mihály Szakközépiskola tornatermében, amely előtt az érkező szimpatizánsokat indulókat játszó zenekar fogadta.
A leltárkészítésre azért is szükség van, hogy tudjuk, milyen nehézségeket kell elhárítani a kormányzás első időszakában - mondta. Meg kell akadályozni az önkormányzatok, a kórházak, a gazdák, a lakáshitelesek csődjét és azt, hogy a kis- és középvállalkozások tönkremenetele teljesen lenullázza a magyar gazdaságot - jelentette ki a politikus mintegy négyszáz érdeklődő előtt.

A politikus rámutatott, mindenekelőtt a foglalkozatás kétharmadát biztosító kis- és középvállalkozások kell teret adni. Az adó és járulékcsökkentéshez szükséges tartalékot az európai viszonylatban is mértéktelen bürokrácia leépítésében és a korrupció visszaszorításában látja Kövér László.

Nemcsak pártot választunk, nem csupán négy év kormányzásáról döntünk, jövőt választunk magunknak és gyermekeinek. „Nem hibázhatunk ebben a döntésben, (…) nem hihetjük, hogy olyan jól állunk, hogy megengedhetjük azt a luxust magunknak, hogy akár más, magát jobboldalinak mondó pártra szavazzunk” - mondta a választmányi elnök.

„Lehetünk dühösek, indulatosak, ez mind érthető, van rá ok” - fogalmazott Kövér László, aki ennek ellenére arra kérte a jelenlévőket, a jogos sérelmeket a fülkén kívül hagyva, józan eszükre hallgatva mindkét szavazatukat adják a Fideszre.

A képviselő kifejtette, minden szavazat, ami nem erre a listára, nem ezekre a jelöltekre esik, gyöngíti az újrakezdés esélyét. A Fideszen kívül nincsen más politikai erő, amely reális megoldást adhat az ország problémáira - tette hozzá.

Mintegy negyvenperces beszédében - amelyet többször szakított meg a jelenlévők tapsa - Kövér László kitért arra, hogy a parlament létszámának megfelezéséhez, az önkormányzati képviselők számának csökkentéséhez, az elmúlt időszakban korszerűtlenné vált médiatörvény módosításához, a határon túli magyarok kedvezményes állampolgárságának megadásához kétharmados többség kell. Hozzátette: erre van szükség akkor is, ha az elszámoltatás a mentelmi jog felfüggesztését igényli.

A politikus szerint azonban most nem ezzel, hanem a választók meggyőzésével kell foglalkozni.

A rendezvény végén - melynek házigazdája Vincze László volt, aki 1998 óta előbb kisgazda színekben, majd a Fidesz és szövetségesei jelöltjeként, a csongrádi körzet országgyűlési képviselője – a KPE az ország számos részéről érkezett tagjait és a helyi szimpatizánsokat ebéd várta.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie »
Hozzászólás:

Bagaméri István
2010. március 21. 06:45
Nincs jogalapja dühöngeni. Ellenzéki pártként kellett volna viselkedni és nem mint a kisgyerekek durcásan kivonulni az ülésekről. Meg kell változtatni a képviselők jogállásról szóló törvényt és már ciklus idején is elszámoltathatóak lennének, de ez egy "honatyának" sem érdeke.
hederg
2010. március 20. 18:21
Kövér elvtárs ünnepélyesen fogja megnyitni a Hortobágyi munkatábort.
Balsai elvtárs majd kézbeveszi a dolgokat!
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását