2024. március 28. - Gedeon, Johanna
Küldő neve: Címzett neve:
Küldő e-mail: Címzett e-mail:
Üzenet (opcionális):

Kövér: a demokráciának nagy kihívás a Jobbik

A Fidesz Országos Választmányának elnöke szerint elsősorban a demokrácia szempontjából kihívás a Jobbik, de bizonyos értelemben a legnagyobb ellenzéki párt számára is az.
2010. február 19. péntek 06:28 - HírExtra
Kövér László a Magyar Írószövetség csütörtöki budapesti rendezvényén úgy fogalmazott, hogy a Jobbik - amely szerinte az elmúlt nyolc év kormányzásának szükségszerű következménye - elsősorban nem a Fideszre nézve kihívás, hanem a demokrácia szempontjából.

A Jobbikot ugyanis a demokráciában csalódott emberek kiábrándultsága, hitevesztettsége emeli "meglepően magasra". A fiatal korosztályokat tekintve a Fidesz számára is kihívást jelent a Jobbik - tette hozzá.

Kövér László elmondta: vannak olyan radikális gondolkodású, türelmetlen, elkeseredett emberek, akik korábban a Fidesztől várták, hogy "elzavarja ezt a leszerepelt kormányzatot", ám mivel ez nem sikerült, ma már olyan politikai erőt keresnek maguknak, amelyikben a saját vágyaikat látják visszatükröződni.

A politikus szólt arról is, hogy aktivistáik, segítőik közül többen átpártoltak a Jobbikhoz; ők nem létszámban jelentenek nagy veszteséget, hanem az elkötelezettségük miatt.
1990 óta szélsőséges párt a magyar Országgyűlésben nem volt, beleértve a MIÉP-et is, amely a parlamenten belül sohasem lépte át az alkotmányosság határait - mondta. A választmányi elnök szerint a Jobbik is sok tekintetben az alkotmányosság keretei között mozog, de esetében átjárást lehet tapasztalni olyan szélsőjobboldali csoportok irányába, mint például a Nemzeti Őrsereg.

A választmányi elnök úgy látja, Magyarország mai helyzete elsősorban nem annak a következménye, hogy "jött egy lelkileg megbillent gazember, és elhatározta, hogy miniszterelnök lesz, és aztán az is lett", hanem annak, hogy az MSZP-nek és az SZDSZ-nek stratégiai célja volt a demokrácia "szétrohasztása".

1990-ben még "csak-csak lenyelték", hogy elveszítették a hatalmat, 1998-ban azonban már nem bírták elviselni: "a gyógyszer ott gurult el" - fogalmazott Kövér László.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását