2024. április 19. - Emma
Küldő neve: Címzett neve:
Küldő e-mail: Címzett e-mail:
Üzenet (opcionális):

Bokros visszalép?

Bokros Lajos a HírExtra információi szerint kedd este köremailben tudatta a párt vezetőivel, hogy visszalép a miniszterelnök-jelöltségtől és a párt listavezetői posztjáról, amennyiben a vezetők nem tudnak úrrá lenni a pártban kialakult káoszon.
2010. február 17. szerda 13:18 - Pénzes Dávid
Úgy tudjuk, a levélben Bokros közölte a vezetőkkel, hogy addig semmilyen tévészereplést nem vállal, amíg nem tisztázódik a helyzet.

Információink szerint, az MDF felső vezetése ennek nyomán összehívott egy országos elnökségi ülést, melyben a budapesti választmány jogköreit kívánják átadni az országos választmánynak. Ennek annyiban van a jelentősége, hogy a párt alapszabálya szerint a főváros kerületeiben a kizárólag budapesti választmánynak van joga a jelölteket állítani. A budapesti választmány azonban előző héten kisebb puccsot hajtott végre saját elnöke ellen, és leváltotta Lévai Zoltánt. Helyére Szegner László személyében egy Dávid Ibolyával szembe menő politikus került, aki nem támogatja az SZDSZ-es házasságot.

Háttér


Dávid Ibolya függesztése
Az MDF elnöke felfüggesztette az MDF öt, a III., a IV., a IX., a X. és a XXI. kerületi szervezetének működését. Dávid Ibolya pénteken azt is közölte MTI-vel: megengedhetetlennek tartja, hogy "a választási kampány közepén, a folyamatosan kisebbségben maradók támadást intézzenek az MDF testületi döntései és politikája ellen".
A helyzet valójában egyszerű. A budapesti MDF-esek többsége nem ért egyet azzal, hogy nem saját maguk, hanem SZDSZ-esek indulnak a kerületek nagy részében. Ezt pedig csak azzal tudják megakadályozni, ha a budapesti választmányban nem szavazzák meg a Dávid Ibolya által rájuk kényszerített liberális jelölteket. Ezért vitték véghez a puccsot – ami a HírExtra által megkérdezett Hock Zoltán volt MDF-es ügyvezető elnök szerint alapszabállyal teljesen összeegyeztethető módon tettek meg.

Dávid Ibolya bajba került, mert hiába hívja össze a budapesti választmányt az ő általa támogatott elnök, Lévai Zoltán, (akit Dávid szerint jogtalanul váltottak le), ha a 26 képviselőből 14 az SZDSZ-es nász ellen voksol. Ekkor ugyanis hivatalossá válhat az SZDSZ-es szakítás.

Ezért volt kénytelen az MDF elnökasszonya a párt azon kerületi szervezeteit felfüggeszteni, akik az ő elképzelései ellen vannak. Ez persze messze nem nevezhető demokratikusnak, de egy párt esetében ez nem is túlzottan meglepő. A gond az, hogy hiába játszák át a budapesti választmány kezéből a jelöltekről való döntést az országos választmányéba, ha az MDF nagy része nem fog részt venni a kampányban, illetve a kopogtatócédula gyűjtésben, sőt, rosszabb esetben elindítja a maga jelöltjét.

Bokros érthető lépése

Mindez a teljes káosz állapotába süllyesztette a szebb napokat látott Fórumot. Bokros Lajos jól érzékeli, hogy így nem lesz sok esély a választáson való jó szereplésre, azaz a parlamentbe való bejutásra, hacsak nem rendezik nagyon gyorsan a helyzetet. Az általa megtett ultimátum tehát érthető lehet.

Egyelőre azonban patthelyzet van. Ha Dávid Ibolyáék mindenáron ragaszkodnak az SZDSZ-szel való szövetségre, (és az általuk párthoz csordogáló pénzre), akkor csúfos véget érhet az MDF, még a választások előtt.

Az MDF sajtóosztálya megerősítette a levél létezését, de további információkat csak később fűz a benne foglaltakhoz.

Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie »
Hozzászólás:

Zalai Ágoston
2010. március 9. 18:30
Hihetetlen, hogy itt tart az MDF!
Bokros pedig tovább rontja az imidzsét a magyar emberek szemében, én nem értem, hogy miért jó ez neki. Saját magukat "szalámitaktikázzák el".
Egészségükre.
gizimama
2010. február 17. 13:36
CSak egy szót mondhatok erre: Végre!
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását