2024. március 28. - Gedeon, Johanna
Küldő neve: Címzett neve:
Küldő e-mail: Címzett e-mail:
Üzenet (opcionális):

Vádat emeltek az erőszakos biztonsági őrök ellen

Vádat emelt az ügyészség nyolc, a BKV éjszakai járatain szolgálatot teljesítő biztonsági őr ellen, akik még 2008 decemberében bántalmaztak egy utast a Széna téren - közölte a Fővárosi Főügyészség csütörtökön az MTI-vel.
2010. január 7. csütörtök 15:40 - HírExtra
A vádirat szerint a biztonsági őrök 2008. december 2-ára virradó éjjel a 906-os éjszakai buszon teljesítettek szolgálatot, amelynek során ellenőri feladatokat is elláttak. A sértett a II. kerületben, a Mechwart téren szállt fel a buszra, és utazási jogosultságának igazolására egy csekket mutatott fel, mivel nem sokkal korábban már emiatt megbüntették.

A csekket azonban a másodrendű vádlott nem fogadta el, és jegyvásárlásra szólította fel a sértettet, aki erre nem volt hajlandó.

Emiatt a sértett - az időközben elindult buszon - szóváltásba keveredett első- és másodrendű vádlottal, akik pár perccel később a Széna téri buszmegállóba érve elkezdték letolni a sértettet a buszról. A sértett védekezésként megragadta a busz kapaszkodóit és az elsőrendű vádlott ruháját, erre az első- és másodrendű vádlott egy további társukkal együtt a sértettet ököllel ütni és rúgni kezdték, miközben letolták-lerángatták a járdára.

A történteket látva a többi vádlott is leugrott a buszról, és mind a nyolcan a sértettre támadtak, a lábát kirúgták, és a földre vitték. A vádlottak a földön fekvő és összegörnyedő sértettet körbeállták és együttesen nagy erővel rugdosták, valamint ököllel ütötték, amelynek csak a busz indulását, illetve az ajtók záródását jelző csengő vetett végett.

A körülbelül egy percig tartó folyamatos bántalmazás következtében a sértett a fején és a mellkasán szenvedett zúzódást, amely ugyan nyolc napon belül gyógyult, de - figyelemmel az ütések és rúgások erejére, valamint a támadott testtájékokra - fennállt a nyolc napon túl gyógyuló súlyos sérülés bekövetkezésének reális lehetősége is.
A II. és III. kerületi ügyészség a vádlottakat társtettesként, csoportosan elkövetett garázdasággal, valamint súlyos testi sértés kísérletével vádolja.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Bűnügy témában
Ön mivel büntetné a halált okozó ittas vezetést?
Azzal amit okoz: halállal
Életfogytiglan
Tíz lév letöltendő
Néhány év elég
Jogosítvány örökös elvétele
Nem büntetném
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását