2024. március 28. - Gedeon, Johanna
Küldő neve: Címzett neve:
Küldő e-mail: Címzett e-mail:
Üzenet (opcionális):

Expedició jégtörő hajóval

Kínának még három-négy évre van szüksége ahhoz, hogy megépítse a maga északi- és déli-sarkvidéki expedíciókat szolgáló jégtörőjét - közölték a kínai sarkvidéki kutatások intézetének vezetői Sanghajban.
2009. október 9. péntek 07:25 - HírExtra
A hajó akkor társulni tud majd Kína jelenleg egyetlen - 1993-ban Ukrajnából vásárolt - jégtörőjéhez, a Hósárkányhoz. Mint a Shanghai Daily című lap szerint az új jégtörőt kínai és európai szakemberek tervezik és Kínában fogják megépíteni.

"Ez az egyetlen jégtörő képtelen a két sarkvidék, illetve az óceán kutatása igényeinek megfelelni, és időben korlátozza a kutatási feladatok teljesítését" - mondta Vej Ven-liang (Wei Wenliang), a terület állami felügyeletét ellátó hivatal egyik vezetője az Antarktiszra induló expedícióról tartott sajtóértekezleten. Vej elárulta azt is, hogy a szakértő háttérintézmények még tavaly elkészítették az új hajóra vonatkozó terveket, amiket az államtanács már jóvá is hagyott. Jelenleg a költségvetés részletezése, a hajótervezés, a gyártó kiválasztása és a tudományos követelmények kidolgozása van folyamatban.

A kínai jégtörő munkába állításával a Hósárkányra elsősorban már csak szállítási feladatok hárulnak majd, az érdemi kutatómunkára már a korszerűbb, jobban felszerelt hajóval indulnak útra a kutatók.

A Hósárkány 251 fős létszámmal és az eddigi legnagyobb kutatási feladattal hagyja el október 11-én a sanghaji bázist. A szakértői csoportban helyet kap három tajvani kutató és összesen 12 nő.A csapat a 180 napos út során érinti a Déli-sarkvidék mindhárom kínai állomását. Ezek a Csangcseng (Changcheng), a Csungsan (Zhongshan) és a legújabb: a Kunlun. Az Északi-sarkvidéken egyetlen állomást építettek a kínaiak, a Huanghöt (Huanghe).

A Kunlun ezév januárjában készült el, 559 négyzetméteren helyezkedik el és az első volt a Déli-sarkvidék belső területén. A kínai szakemberek a térségben csillagászati, űrfizikai, geofizikai, topológiai, légkörtani és a gleccserekkel kapcsolatos kutatásokat végeznek, továbbá vizsgálják a jégtakaró alatti földtani fejlődés alakulását, és a globális klímaváltozás hatásait.

A Hósárkányt április 10-re várják vissza, azt követően, hogy a kutató állomások körül végeznek 30 tudományos projekttel. Következő útja - jövőre - az Északi-sarkvidékre vezet majd. Ennek során egyebek mellett keresni fogják egy Arktiszi-óceánon vezető kereskedelmi útvonal kialakításának a lehetőségét, készülve arra, hogy az éghajlatváltozás következtében idővel jelentősen csökken a jégtáblák mennyisége a térség vizein.

"A kutatás során szerzett adatok, az Északi-sarkvidék tanulmányozása nemcsak a tengeri hajózás területén hasznosíthatók a számunkra, hanem megmutatják a benne rejlő természetes források kiaknázásának a lehetőségeit is" - nyilatkozta korábban Tung Csao-csien (Dong Zhaoqian), a sarkvidéki kutatások intézetének kutatója.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Tudomány témában
Ön szerint mi okozta a koronavírust?
Egyszerű véletlen
Az állatok és emberek közt megnövekedett találkozásszám
Kína terjesztette gazdasági előnyökért
Trump áll mögötte
Nem tudom, de nem lehet véletlen
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását