2024. március 29. - Auguszta
Küldő neve: Címzett neve:
Küldő e-mail: Címzett e-mail:
Üzenet (opcionális):

Újabb milliárdos kiesések a MÁV-nál?

Nemcsak a 2010-es költségvetésének 40 milliárd forintos megkurtítása miatt aggódhat a MÁV, hanem amiatt is, hogy a kormány meg akarja fosztani attól a csaknem 19 milliárd forintnyi áfa-összegtől is, amelyet a társaság 2004-ben és 2005-ben fizetett be, ám utóbb kiderült, hogy fölöslegesen.
2009. október 6. kedd 08:12 - HírExtra
Az akkori adószabályozás ugyanis ellentétes volt az uniós elvekkel, és ezt egy nemrég született európai bírósági ítélet is alátámasztja. A MÁV-nak október 20-ig vissza kellene igényelnie a 14,3 milliárd forintos áfát, annak 4,5 milliárdot kitevő kamataival együtt. A lap úgy tudja, ez nem lesz egyszerű.

A MÁV felügyeletét ellátó Hónig Péter miniszter levélben kérte a vasúttársaság vezetését, hogy "tekintsen el" a visszaigényléstől, mert arra nincs fedezet, s a kormány amúgy is ereje felett, 191,5 milliárd forinttal támogatta idén a MÁV-ot.

A MÁV igazgatósága azonban mindenképpen elindítja a visszaigénylési procedúrát, hacsak nem kap ellentétes értelmű írásos utasítást az ügyben, s a minisztérium nem vonja magához a jogkörét, s ezzel együtt a felelősséget is. Úgy érvelnek, ha önként lemondanak a milliárdokról, akkor hűtlen kezelés miatt lehetne őket felelősségre vonni.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie »
Hozzászólás:

aser
2009. október 6. 08:33
Csak 1,5 milliárdot kapott a MÁV a mi pénzünkből?Még adjanak neki200 MD-ot!
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gazdaság / HR témában
Ön miként vélekedik a magyar gazdaságról?
A gazdaságunk szárnyal, határ a csillagos ég!
A gazdaságunk bár a levegőben van, magassága legfeljebb másfél méter, sebessége egy csigával azonos.
A gazdaságunk valaha szárnyalt, jelenleg a sütőben sül, zöldségkörettel.
A reformok működnek
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását