2024. március 28. - Gedeon, Johanna
Küldő neve: Címzett neve:
Küldő e-mail: Címzett e-mail:
Üzenet (opcionális):

Sukoró: hatszázmilliós túlértékeltékelés?

Valós értéküknél csaknem 600 millió forinttal drágábban szerepelnek a sukorói ingatlancsere szerződésében a pilisi és albertirsai földterületek.
2009. október 1. csütörtök 17:06 - HírExtra
A főügyészség különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés és más bűncselekmények miatt 2009 áprilisa óta folytat nyomozást ismeretlen tettes ellen a sukorói és az albertirsai, valamint pilisi ingatlanok cseréje miatt.

Keresztes Imre közleményében azt írta: a főügyészség által kirendelt igazságügyi szakértő szerint a csereszerződéssel érintett albertirsai és pilisi ingatlanok összértéke 193,8 millió forint, amelyből 15,1 millió forint értéket képvisel a 4-es főút Monor-Pilis elkerülő szakaszának nyomvonalával érintett terület. Ezzel szemben a csereszerződésben az albertirsai és pilisi ingatlanokat összesen 787,4 millió forintban számították be, vagyis a csereszerződésben megjelölt és a szakértő által meghatározott érték különbsége 593,5 millió forint - tette hozzá.

Mint írta, a szakértői vélemény megállapításairól a főügyészség - törvényi kötelességének eleget téve - tájékoztatta a Pénzügyminisztériumot, az MNV Zrt. ellenőrző bizottságát, valamint az ügyben ugyancsak vizsgálatot folytató Állami Számvevőszéket.
A büntetőeljárásban még senkit nem hallgatott ki gyanúsítottként a főügyészség.
A King,s City elnevezésű beruházásra egy amerikai, izraeli, német és magyar üzletemberekből álló befektetőcsoport készül, amely 2013 közepére 275 milliárd forintos költséggel gigantikus idegenforgalmi komplexumot szándékszik létrehozni a Velencei-tó északi partján. A hetvenhektáros területen szállodák és éttermek épülnének, valamint élményfürdő, golfpálya, kaszinó, továbbá egy szórakoztatóközpont is helyet kapna.
Az ingatlan, amelyen a komplexum épül, Sukoró külterületén van. A korábban állami tulajdonban lévő üres területhez az egyik befektető, Joav Blum úgy jutott hozzá, hogy felajánlotta cserébe a magyar államnak a Pest megyében található összesen 183 hektárnyi gyümölcsösét. Az albertirsai és pilisi ingatlanok az M4-es autópálya tervezett nyomvonalán találhatóak, ezért került sor a cserére.

Az Állami Számvevőszék szerint a telekcsere-szerződés a polgári törvénykönyv alapján semmisnek tekinthető. A számvevők azt feltételezik, hogy mivel az autópálya-építés nem az ingatlanok teljes területét érinti, a közcél nem áll fenn.

A székesfehérvári városi ügyészség korábban közokirat-hamisítás bűntettével vádolta meg a sukorói ingatlancserében érintett magánszemélyt, a Fejér Megyei Főügyészség pedig négy óvást nyújtott be az ügyben.



Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Bűnügy témában
Ön mivel büntetné a halált okozó ittas vezetést?
Azzal amit okoz: halállal
Életfogytiglan
Tíz lév letöltendő
Néhány év elég
Jogosítvány örökös elvétele
Nem büntetném
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását