2024. március 28. - Gedeon, Johanna
Küldő neve: Címzett neve:
Küldő e-mail: Címzett e-mail:
Üzenet (opcionális):

Nem gyógyul az Északi-sarkvidék

Az elmúlt harminc év alatt csak kétszer volt kisebb az Arktisz jege, mint idén: tavaly és tavalyelőtt.
2009. szeptember 18. péntek 23:52 - HírExtra
A 2007-es negatív rekord 4,1 millió négyzetkilométer kiterjedésű sarki jég volt, az idén pedig 5,1 millió négyzetkilométer - derült ki a műholdas vizsgálatok eredményeinek összesítése után.

Az Északi-sark jégpáncélja ezen a nyáron is sokkal gyorsabban olvadt a normális mértéknél, idén szeptember 12-én volt a legkisebb a jégtakaró - közölte a német Alfred Wegener tenger- és sarkkutató intézet (AWI).

Ebben az évben az Arktiszon mért nyári hőmérsékletek nem kúsztak olyan magasra, mint az utóbbi két évben, de ez semmiképp nem utal "gyógyulásra" - emelte ki a Colorado államban működő NSIDC. A 2009-es nyár legalacsonyabb hőmérséklete így is 24 százalékos eltérést mutatott az 1979 és 2000 közötti átlagtól, és 20 százalékost az 1979 és 2008 közöttitől. Ez alapján arra lehet számítani, hogy a sarki jégtakaró olvadása a következő nyarak alatt is folytatódik majd.

"A többéves kövér jégpáncél az idők folyamán annyira visszahúzódott, hogy a nyári jégtakaró sokkal érzékenyebben reagál az atmoszférikus anomáliákra, mint 10 vagy 20 évvel ezelőtt" - mondta az AWI egyik kutatója.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Tudomány témában
Ön szerint mi okozta a koronavírust?
Egyszerű véletlen
Az állatok és emberek közt megnövekedett találkozásszám
Kína terjesztette gazdasági előnyökért
Trump áll mögötte
Nem tudom, de nem lehet véletlen
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását