2024. március 28. - Gedeon, Johanna
Küldő neve: Címzett neve:
Küldő e-mail: Címzett e-mail:
Üzenet (opcionális):

Útlezárások a nemzeti ünnepen

Több fő közlekedési utat lezárnak, vagy lezárhatnak Budapesten az augusztus 20-i ünnepségek miatt és forgalomterelésekre is számítani kell.
2009. augusztus 18. kedd 13:22 - HírExtra
A police.hu-n is olvasható közlemény szerint tilos lesz megállni 19-én 6 órától augusztus 24-e reggel fél ötig a pesti alsó rakparton a Lánchíd és az Erzsébet híd között, a Szent Jobb körmenet miatt pedig a Nádor utcában, az Arany János utcában és a Szent István téren, de lezárásra kerülhet a Bajcsy-Zsilinszky út is a Nagysándor József utca és a Szent István Bazilika között.

A honvéd tisztavatás miatt augusztus 18-a reggel 8 órától 20-a 12 óráig fogják tiltani a megállást a Felvonulási tér egy részén, az Állatkerti körúton és a Kós Károly sétányon, valamint augusztus 20-án reggel 6 órától délután 3 óráig a Stefánia Palota előtt, de itt a tömegközlekedés elterelésére is sor kerülhet. Lezárhatják továbbá a Dózsa György út a Városligeti fasor és a Podmaniczky utca között, valamint az Andrássy út a Hősök tere és az Oktogon között.

Az állami ünnepségek miatt tilos lesz megállni augusztus 19-e éjféltől 21-e reggel fél ötig a többi között a Kossuth téren, a Balassi Bálint utcában a Szalay utca és a Markó utca között, a Miniszterelnöki Hivatal parkolójában, a Vértanúk terén, a Szalay utca, Akadémia utca, Kelenhegyi út minkét oldalán, a budai alsó rakparton a Lánchíd és a Lágymányosi híd, a pesti alsó rakparton pedig az Erzsébet híd és a Közraktár utca között.

Elterelik a közúti forgalmat augusztus 20-án 17 órától 23 óráig a Budaörsi úton a Villányi úti kereszteződésben, valamint a B-A-H csomópontnál, a Móricz Zsigmond körtéren, az Üllői út - Ferenc körút kereszteződésében, az Astoriánál, a Kálvin téren, a Nyugati téren és a Bajcsy-Zsilinszky út - Andrássy út kereszteződésben is.

A BRFK közleményében arra kérte az autósokat, hogy a megváltozott forgalmi rendnek megfelelően, fokozott figyelemmel közlekedjenek.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását