2024. március 28. - Gedeon, Johanna
Küldő neve: Címzett neve:
Küldő e-mail: Címzett e-mail:
Üzenet (opcionális):

Lemondtak és kiléptek az SZDSZ-ből

Az SZDSZ Új Generáció szervezetének kedden lemondott tisztségviselői közül négyen a liberális pártból is kiléptek - közölték az érintettek az MTI-vel.
2009. június 30. kedd 18:32 - HírExtra
Az MTI-hez eljuttatott közlemény szerint Léderer András, Takács Flóra, Földiák János és Ferenczi Annamária döntött úgy, hogy nem kíván tovább az SZDSZ tagja lenni.

A nap folyamán korábban Léderer András, a párt ifjúsági szervezetének elnöke azt közölte: testületileg lemondott az SZDSZ Új Generáció elnöksége.

A Léderer András elnök, Földiák János alelnök, valamint Ferenczi Annamária, Gálfi Antal, Kovács Péter, Mayer Dániel és Takács Flóra ügyvivők által aláírt közlemény szerint az EP-választási kudarc óta "az SZDSZ egy része mindent megtett azért, hogy ellehetetlenítse a helyzetértékelést és a kiútkeresést", és emiatt lehetetlenné vált, hogy az Új Generáció teljesítse célkitűzését, az SZDSZ megújítását. "Ilyen körülmények között nem vállalhatjuk tovább a felelősséget az SZDSZ politikájáért, ezért lemondunk a párt ifjúsági szervezetében viselt tisztségünkről" - közölték.

Kedd délutáni közleményében a négy, pártot is elhagyó liberális politikus azt írta, a június 27-i Országos Tanács ülés valamint a június 29-i parlamenti szavazások az életükben végleg lezártak egy korszakot. "Ma már csak látszat, hogy az SZDSZ a magyar liberálisok otthona. A mai nappal kilépünk a Szabad Demokraták Szövetségéből" - fogalmaztak.

Kitértek arra is, hogy "az SZDSZ-t sakkban tartó, a változást és megújulást, az érdemi vitát megakadályozó frakcióvezető és az SZDSZ országgyűlési képviselőinek őt támogató többsége" ma már sajnos a liberális politika legfőbb akadályozói.

Közlésük szerint az elmúlt hetekben több kísérletet tettek többen, köztük ők is ennek a helyzetnek a feloldására, sikertelenül. A képviselőcsoport többsége nemcsak a párt véleményét, de a liberális elveket is sutba vágta, egyetlen célja a ciklus hátralevő részében a Bajnai-kormány javaslatainak mindenáron való támogatása.

Mivel az SZDSZ politikájának irányát nem a párt választott vezetői és testületei, hanem a frakcióvezető és támogatói határozzák meg, nem látunk esélyt arra, hogy az SZDSZ a liberális szavazók számára vonzó választási alternatíva legyen. Annak az elvtelen politikának, amit a frakció többsége képvisel, a továbbiakban nem kívánunk semmilyen módon részesei lenni - indokolták lépésüket.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie »
Hozzászólás:

ki kicsoda
2009. június 30. 19:44
Már sokkal régebben megtehették volna, csak szégyenfolt voltak a baloldalon, csak elbizonytalanítani, nem hozzátenni tudtak. Ha követeltek, akkor pedig nem a tehetségtelen semmirekellő MSZP-sek eltávolítását, hanem a leghasználhatóbb kinyírását támogatták. Ott a helyük, ahová pozicionálták őket, a hasznavehetetlen MSZP-sekkel együtt.
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását