2024. április 20. - Tivadar
Küldő neve: Címzett neve:
Küldő e-mail: Címzett e-mail:
Üzenet (opcionális):

Botrány! Undorító mesterkedés a Nagymező utcai fák elpusztításáért

Ennek soha nem lesz vége? Újra a Nagymező utcai fák kivágását szorgalmazza a Főkert Zrt., a tavaszi kísérletéhez képest ezúttal még gagyibb indokokkal. Ennyire építeni kellene már azt a mélygarázst?
2009. június 30. kedd 12:49 - Gedei Szilárd
Ismét veszélyben vannak a Nagymező utcai fák, a Főkert Zrt. ugyanis fakivágási kérelmet adott be 18 platán kivágására. A kérelem elbírálására a XIII. kerületet jelölte ki az Államigazgatási Hivatal. A fákat most nem életveszélyre való hivatkozással próbálják kivágni, hanem csak „úgy”. A Nagymező Utcaiak Egyesülete nem is érti a fák elleni újabb támadást, ismét csak hangsúlyozni tudják: egy a közelben építendő mélygarázs építése áll a háttérben.

Mindegy, ki a Főkert vezére

Ahogyan arról a HírExtra is beszámolt korábban, idén márciusban már megpróbálták egyszer kipusztítani a Nagymező utcai fasort, akkor azonban elbukott a Főkert szakmai alapokat nélkülöző igazságügyi szakértői véleménye. Akkor életveszélyre hivatkoztak a Főkertnél, holott a fákat nem sokkal azelőtt tették rendbe.



Akkoriban még Kocsis Lászlónak hívták a Főkert vezérét, ma már Vásárhelyi Istvánnak – úgy látszik, hogy teljesen mindegy, ki is az adófizetők pénzéből fenntartott Fővárosi Kertészeti Zártkörűen működő Nonprofit Részvénytársaság feje. A mindenkori főkertes első ember ugyanis valamiért nem szeretne zöldet látni a Nagymezű utcában. Természetesen szerettük volna megkérdezni, hogy mi a bajuk a Főkertnél a most már bizonyítottan és megdönthetetlenül nem életveszélyes platánokkal, azonban péntek délután fél háromkor már senki nem volt bent az intézmény Dob utcai főhadiszállásán, legalábbis olyan személyt nem találtunk, aki válaszolhatott volna kérdéseikre.

Szívesen megkérdeztük volna például Vásárhelyi Istvántól, ő hogy tudja: ugye még csak véletlenül sincs összefüggés a fák kivágására való törekvésük és a tény között, hogy amíg az ominózus fák a helyükön állnak, addig nem kaphat építési engedélyt a közelbe tervezett mélygarázs?

Nevetséges indokok

Részlet a Főkert saját szakvéleményéből
„A fa külpontos. Koronája szabálytalan, torzult, felnyurgult ágakkal. 5m magasan a törzs húzott oldali része nagy ágsebektől mélyen bekorhadt. Az odvasodások hosszanti csöves szövetelhalást eredményezhetnek. A vázágakon további kiodvasodások láthatóak. A vizsgálati keresztmetszet 10százaléka károsodott egy méteren. Diagnózis: kivágás. (fokert.hu)
– Ezúttal nem az életveszélyre hivatkoznak, hanem egy kormányrendeletre, illetve egy a Főkert által készített szakvéleményre. Csakhogy ez a szakvélemény megkérdőjelezhető, így továbbra sincs olyan ok, ami miatt a fáknak menniük kellene – tudtuk meg a Nagymező utcaiak Egyesületének álláspontját a szervezet elnökétől, Hantos Enikőtől.

Az említett szakvélemények persze megtalálták az okokat, a Főkert felkérésére dr. Kovács Tibor igazságügyi szakértő által elkészített vélemény például ezt javasolja: „azonnali kivágás közlekedési űrszelvény biztosítása céljából". A tanulmány indokol is, például így: „az egyébként egészséges törzs benyúlik a közlekedőút űrszelvényébe, emiatt már számos mechanikai sérülést szenvedett el, ezek nyomai a törzsön fellelhetőek. A fa több szempontból is balesetveszélyes”.

Ezek szerint minden fát ki kell vágni, mely egy kicsit is az út felé lóg? Vagy ez csak a platánokra vonatkozik? Esetleg csak a Nagymező utcai platánokra? Ez aztán a szakértői vélemény a javából! Biztosan jó sok forintba kerülhetett. Nekünk.

Vicces szakvélemények

Félreértés ne essék, a HírExtra nem állítja, hogy a szakértői vélemények csak azért készültek el, hogy a háttérben álló emberek tegyenek egy újabb aljas kísérletet a fák kipusztítására, vagy ha úgy tetszik a mélygarázzsal kapcsolatos jelentős beruházások elindítására.

A fáknak azonban a Főkert szerint menniük kell, mert egy-kettő koronája rálóg a közlekedési folyosóra. Bár tudnánk, hogy ki közlekedik hat méter magasan az úttest fölött...

Csakhogy attól még, hogy a Főkert saját szakvéleményei igencsak viccesre sikerültek, dönthet úgy a megbízott XIII. kerület, hogy a fákat igenis ki kell vágni. Hantos Enikő azonban szinte elképzelhetetlennek tartja, hogy a fák kivágásáról születik végül döntés.

– Ha mégis, akkor fellebbezni fogunk. Egészen egyszerűen nem indokolt a fák kivágása, sőt védelem alatt is állnak. Ha pedig nem életveszélyesek (ezt a Főkert is tudomásul vette), ráadásul pedig az ott élők is tiltakoznak a pusztítás ellen, miért vágnák ki őket? – tette fel a magától értetődő kérdést Hantos Enikő.

Tipikusan magyar...


Tényleg, miért is vágnák ki őket? Lényegében ezt kérdezik a Nyugat-Magyaroszági Egyetem Erdőmérnöki Karának szakértői is, aki a Nagymező utcaiak kérésére készítették el állásfoglalásukat a Főkert Zrt. szakvéleményével kapcsolatban. Az erőmérnöki szakma válogatott professzoraiból verbuválódott csoport az egyik nyilatkozatában például azt hangsúlyozta, hogy „egyes fák esetében tőlünk eltérően a fák kivágását javasolják, akkor véleményünk szerint vagy a műszer használatával, vagy a kiértékeléssel lehet probléma”.

A fenti szakvélemények egyébként nyilvánosak, mind a Főkert anyagai, mind a Nagymező utcaiak által megrendelt tanulmány fellelhető az interneten.

A Főkert törekvései a Nagymező utcai fák kivágására tehát még messze nem értek véget, persze ki gondolta volna, hogy feladják valaha is. Hiszen ezek csak fák, Magyarországon pedig ha sok pénzről van szó embereken is keresztülgázolnak egyesek. A mélygarázs beruházója, a WK Bt. pedig még várhat egy-két jobban sikerült szakvéleményre, ha komolyan gondolja a fák miatt nem megvalósulható projektjét.

Az egész ügy, s közvetetten Magyarország teljes egészének tragédiája, hogy általában akkora pénzekről van szó, amiért érdemes komolyan gondolni az újabb és újabb támadásokat a fák ellen, ha kell, hát havonta…
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását