2024. március 28. - Gedeon, Johanna
Küldő neve: Címzett neve:
Küldő e-mail: Címzett e-mail:
Üzenet (opcionális):

Borfesztivál szombattól

Immár tizenötödik alkalommal rendeznek borfesztivált Szegeden. A megelőző évektől eltérően három nappal korábban, szombaton este a borrendek felvonulásával kezdődik a kilencnapos gasztronómiai seregszemle, melyen idén több mint száz borász vesz részt.
2009. május 11. hétfő 10:51 - HírExtra
A város főterén felállított faházakban szinte az összes hazai borvidék nedűiből kóstolhatnak - a rendszeresen kiállító pincészetek szakemberei szerint is - "borértő" szegediek - számolt be Baranyi István, a szervező Szegedi Városkép Kft. munkatársa.

A hagyományoknak megfelelően a fesztiválon idén is több Az év bortermelője címmel kitüntetett borász míves boraival találkozhatnak a látogatók: a villányi Bock József, Polgár Zoltán, és Tiffán Ede mellett képviselteti magát a fesztiválon a szekszárdi Takler Ferenc és az elismerést legutóbb elnyerő balatonlellei Konyári János, valamint a soltvadkerti Frittmann János is.

Az alföldi borászok közül a díjjal elsőként kitüntetett, 110 hektáron gazdálkodó termelő szerint a Széchenyi tér platánjai alatt rendezett fesztivál hangulata utánozhatatlan. A családi pincészet 1999 óta vesz részt a seregszemlén, s boraik számos díjat nyertek már itt. A közönség idén is a termelő borainak teljes választékát - 18-20 fajta nedűt - megkóstolhatja a seregszemlén.

A fesztiválhoz borverseny is kapcsolódik, amelyen avatott bírálók választják ki a seregszemle legjobb borait. A szakmai zsűri elnöke Konyári János lesz. A versengésre több mint száz bort neveztek. Az elmúlt esztendőhöz hasonlóan a szakmai zsűri mellett a kulturális és gazdasági élet szereplőiből álló társadalmi grémium is értékeli a borokat.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását