2024. április 18. - Andrea, Ilma
Küldő neve: Címzett neve:
Küldő e-mail: Címzett e-mail:
Üzenet (opcionális):

Leégett a Balaton kincse

Nem zárható ki, hogy gyújtogatás miatt égett le a Balaton első csavargőzös hajója - közölte a Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság ügyeletese az MTI-vel.
2009. május 8. péntek 12:17 - HírExtra
Koncz András tájékoztatója szerint a tűzoltókat csütörtökön hat óra után riasztották a balatonboglári kikötőben elhagyatottan álló hajóhoz, amely a kiérkezésükkor már teljes terjedelmében lángolt.

A 137 éves, Irma nevű műemlék hajó teljesen kiégett.A Balatonon közlekedő első, kezdetben a tó nevét viselő, valamivel több mint 30 méter hosszú és közel öt méter széles csavargőzös 1872-ben a Zala-Somogyi Gőzhajó Társulat megrendelésére készült az újpesti hajógyárban.

A legföljebb félszáz utas szállítására alkalmas, 100 lóerős jármű éveken át, óránként 10-12 kilométeres sebességgel szelte a habokat a Révfülöp-Boglár-Szepezd útvonalon. A társaság 1876-ban csődbe ment, és a gőzös a Dunára került.

Többszöri átépítés, tulajdonos- és névváltoztatás - Alexandra, Mohács, Irma, FK-312 -, valamint felújítás után 1978-ban, több mint 100 évi szolgálat után leselejtezték, és 1981-ben visszakerült a Balatonra. Azóta a balatonboglári kikötőben vesztegelt, ahol sokáig vendéglátóhelyként üzemelt nyaranta.

Néhány éve azonban kihasználatlanul állt, időközben szinte minden mozgatható alkatrészt elloptak róla. Azt a hajócsavart is, amellyel elsőséget vívott ki magának a balatoni hajók sorában.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Bűnügy témában
Ön mivel büntetné a halált okozó ittas vezetést?
Azzal amit okoz: halállal
Életfogytiglan
Tíz lév letöltendő
Néhány év elég
Jogosítvány örökös elvétele
Nem büntetném
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását