2024. április 19. - Emma
Küldő neve: Címzett neve:
Küldő e-mail: Címzett e-mail:
Üzenet (opcionális):

Minősítik a balatoni strandokat

A Balatoni Szövetség (BSZ) a szerdai közgyűlésén megszavazta az alapszabálya bővítését, elvállalva a nemzetközi mozgalomhoz csatlakozó, a strandok országos minősítését végző Nemzeti Kék Zászló Szervezet feladatait.
2009. április 1. szerda 18:00 - HírExtra
A rendezvényen bejelentették, hogy idén is 25 millió forintos állami támogatást kap a balatoni szúnyogirtás.

Balázs Árpád, a balatoni önkormányzatokat tömörítő BSZ elnöke elmondta, hogy a szövetség hét éve szervez minősítő versenyeket a balatoni strandok és kikötők számára, tavaly a többi nagy tó bevonásával országossá fejlesztve a megmérettetést.

A versenyt döntően finanszírozó Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium a sikerre való tekintettel a BSZ-t bízta meg azzal, hogy a Nemzetközi Kék Zászló minősítő rendszerhez csatlakozva, annak feltételrendszerét átvéve bonyolítsa le ettől az évtől a magyarországi nagy tavak strandjainak és kikötőinek a minősítő versenyét. A BSZ az elnöksége felhatalmazására egyéb környezetszépítő és minősítő verseny lebonyolítását is elvállalhatja - az alapszabály módosítás értelmében.

A BSZ ügyvezető elnöke, Hatvani Miklós elmondta, hogy továbbra is törekedni kell a Balaton régió egységességének és önállóságának elismertetésére. A BSZ a jövőben meg kívánja vizsgálni a privatizáció illetve átalakítás előtt álló DRV Zrt.-vel, valamint a Balatoni Halászati Zrt.-vel kapcsolatos kormányzati terveket, hangot adva a térség önkormányzati érdekeinek.

Lázár János, a szervezet titkára közölte: lesz pénz a balatoni szúnyogirtásra. A célra a tavalyival azonos nagyságrendű, 25 millió forintos keretet biztosít a turisztikai szakállamtitkárság a turisztikai célelőirányzatból, amelyhez az üdülőkörzet önkormányzatainak ugyanennyit kell hozzáadniuk, biológiai védekezés esetén a költségeknek 40 százalékát-, kémiai gyérítés esetén 60 százalékát állva.

A közgyűlésen néhány észak-balatoni önkormányzat kérte a szövetség támogatását annak elérésében, hogy a Balaton-felvidéki Nemzeti Park bizonyos önkormányzatokat érintő területén engedélyezzék a biológiai szúnyogirtást.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását