2024. március 29. - Auguszta
Küldő neve: Címzett neve:
Küldő e-mail: Címzett e-mail:
Üzenet (opcionális):

Katona Kálmán: Dávid Ibolya szerelmes

Dávid Ibolya szerelmes, Bokros saját magát akarja képviselni, az MDF körüli állapotok pedig a "katyvasz" szóval jellemezhetők leginkább. Interjúnk Katona Kálmánnal.
2009. március 10. kedd 18:22 - Kőrösi Viktor Dávid
Bokros Lajos programjára a kormány úgy tud mutogatni, hogy lám, mi nem akarunk olyan durvát, a közgazdász jelölésével tehát a baloldalt segíti az MDF – mondta egy interjújában. Vetettek már az Ön szemére is hasonlót, amikor főpolgármester-jelölt volt…

Katona Kálmán
1990-ben Budapest VI. kerületében, egyéni országgyűlési képviselővé választották.

1990-1993 őszéig az MDF frakció tagja, 1993 őszétól a FIDESZ frakcióban politizál, mialatt MDF tagságát megtartotta. 1990-93-ig a Parlament Gazdasági Bizottságának tagja, majd alelnöke, a Távközlési Albizottság elnöke.

1998. júliusától 2000. májusáig Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi miniszter, ezalatt az idő alatt, háromszor volt árvízvédelmi kormánybiztos.

2002-től a Fővárosi Közgyűlés tagja, a Magyar Demokrata Fórum frakciójában dolgozik, az Informatikai Bizottság elnöke.

2003-2006-ig a Fővárosi Vízművek Felügyelő Bizottságának tagja. 2006- az Uzsoki utcai kórház felügyelő bizottságának tagja.

A Magyar Demokrata Fórum Országos Választmányának elnöke.

2006- Országgyűlési képviselő, az MDF frakció tagja,

Forrás: katonakalman.hu
Az butaság volt. Amikor én főpolgármester-jelöltként indultam, akkor a szavazatok kétharmadát szereztem baloldalról, s csak egyharmadát jobbról, így bevittem az MDF-et a közgyűlésbe. A főpolgármester választása ugyanis a testületi eredményekre is kihat. Ha nem indultam volna 2006-ban, akkor hárommal több baloldali képviselő lenne a fővárosi testületben, így nem lenne gond, ha közülük egy-kettő börtönben is van.

A testületi többség legalább olyan fontos, mint a főpolgármesteri győzelem. Az egy más kérdés, hogy Tarlósék rosszul mérték fel a helyzetüket, s egy héttel a választások előtt olyan jól álltak, hogy meg se kerestek azzal, hogy ajánlatot tegyenek a visszalépésemre vonatkozóan.

Ez tehát más, mint amikor valaki előjön egy népnyúzó programmal, meghirdeti a 13. havi nyugdíjak és köztisztviselői befagyasztását – mindezt ellenzékből. Ibolya egy az egyben elmondja, amit Bokros szokott. Ezt én úgy fogom fel, hogy – mint a Reformszövetség – megágyaznak annak, hogy Gyurcsány léphessen. Gyurcsány lép ennél enyhébbet, s mutogat, hogy ő nem is olyan durva, mint mások.

A szavazatainak kétharmada tehát balról jött 2006-ban. Ez mit jelent, milyen párt az MDF?

Ez egyéni dolog. Én egy nemzeti liberális politikát folytatok 20 éve. Engem a liberális szavazók valami miatt mindig kedveltek. Az én személyem a főpolgármester-választás alatt sok közismert személynek volt szimpatikus – ám a TV-ostrom körüli helyzet nagyon sokakat elbizonytalanított. ennek ellenére azt mondom, hogy egy zöld programmal elérhető a parlamenti küszöb.

Ez világos, de mi a helyzet a párttal? A pártvezetés hangoztatja a konzervativizmust, Bokros azonban nem egy konzervatív figurája a magyar politikai életnek.

Eléggé egyértelművé vált a helyzet. Az elnökasszony kritika nélkül javasolta Bokrost, Bokros azonban azt mondja, hogy az MDF az ő programját fogadta el. Erről szó nincs. Arról van szó, hogy Bokros Lajos saját magát akarja képviselni.

Dávid Ibolya nem akar tengelyt akasztani Bokrossal? Hiszen odaszólhatna, hogy "Lajos, nem erről van szó, félreértelmezed a helyzeted".

Dávid Ibolya szerelmes. Nem Bokrosba, hanem a mondanivalójába. Ami Dávid Ibolya tegnap művelt a konstruktív bizalmatlansági indítvánnyal, az már mindennek a teteje. Bokrosért azt is vállalta, hogy nevessenek rajta, hiszen a saját frakciója se támogatta az ötletet. Dávid Ibolya azt hiszi, hogy pozitív az, hogy a médiában benne van Bokros által. Szerintem meg nem.

Ön szerint lehetséges az, hogy Dávid a csalódott MSZP- és SZDSZ-szavazókat próbálja az MDF-hez édesgetni Bokrossal?

Igen.



Tehát ez nem fog neki összejönni...

Azt nem mondom… Ő arra gondol, hogy elhoz szavazókat…

Bokrosra akkor Brüsszelben van szükség EP-képviselőként, vagy Budapesten miniszterelnökként? Érezhető ebben némi ellentmondás.

Ez nem némi ellentmondás, hanem teljes katyvasz. Itt semmi nincs végiggondolva. Ha a párt komoly elnöke szombaton amellett érvel, hogy Európába kell juttatni Bokrost, majd másnap a parlamentben azt mondja, hogy legyen ő a miniszterelnök, akkor ott nincs minden rendben. Ez mutatja, hogy nem megalapozatlan az a kijelentésem, hogy megbomlott az elnök asszonyban valami. Nem volt ő mindig ennyire zavarodott, mint most. Ez olyan következetlenség, ami egy óvodásnál nem fordul elő, nem hogy egy tíz éve pártelnök, volt igazságügy-minisztertől.

Vajon tényleg Dávid Ibolyában bomlott meg valami, ahogy Ön mondja, vagy a Political Capital javasol ilyen dolgokat?

A kérdésben benne van a válasz.

Melyik részében?

Nyilván mind a kettő. Teljes mértékben Somogyi Zoltán hatása alatt van Dávid Ibolya, már évek óta. Olyan mértékben ráépült Somogyira, hogy az már döbbenetes. Szerintem a Bokros-ötlet is onnan van.

Másik dolog, hogy a Somogyiék nagy ötlete az, hogy az MDF-et és az SZDSZ-t össze kellene boronálni, s így az MSZP számára egy életképes tömörülés állna rendelkezésre.

Mi romlott el az MDF-nél az elmúlt időszakban?

Volt egy hónappal ezelőtt egy döntésünk. Ez arról szólt, hogy egy zöld programra fűzzük rá a hagyományos MDF-értékeket. Én vagyok a Környezetvédelmi Bizottság elnöke, Olajos Péter pedig az uniós környezetvédelemért felel, elég jók a kapcsolataink. Péter elkezdi az előkampányt, s erre építve szerzünk 6-7 százalékot – gondoltuk mi. Ezek után Dávid Ibolya egyszer csak összehívott egy elnökségi ülést, s azon 70 százalékkal, két ellenszavazattal vitte át Bokrost – úgy, hogy a közgazdász ott sem volt. Azóta megy ez az őrület. Ez után jött az országos választmány szavazása, amely 48-44 arányban szavazta meg Bokros Lajos. Egészen pontosan ez 48-46 volt, mert ketten áthúzták az egész szavazólapot.

Mi lesz ezek után Önnel? Hova és hogyan tovább?

Egyelőre a fenekemen ülök egy kicsit. Az országos gyűlést meglátjuk, hogy alakul, addig nem ugrálok, ahhoz már öreg vagyok. Mindemellett tovább folytatom a szakpolitikai munkáimat. Én fővárosi képviselő is vagyok, itt egy nagyon jó frakció van. Ennek az a nagy titka, hogy hárman vagyunk, s könnyű megbeszélni bármit. Ezen a héten nem lépek ki sehonnan. Nem szándékozom kilépni a frakcióból, de Csáky Andrásra nem haragszom.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását