2024. április 19. - Emma
Küldő neve: Címzett neve:
Küldő e-mail: Címzett e-mail:
Üzenet (opcionális):

Hazaszállították a miniszterelnököt

Nyolc nappal ausztriai síbalesete után péntek délután mentőhelikopterrel hazaszállították a türingiai miniszterelnököt, akinek ápolása immár a jénai egyetemi klinikán folytatódik. Dieter Althaus az esztendő első napján az ausztriai Stájerországban, a donn
2009. január 10. szombat 07:45 - Hírextra
Althaus az orvosok szerint annak köszönhette életben maradását, hogy sisakot viselt, ellentétben a vele ütköző szlovák nővel, aki négy gyermeket hagyott hátra.

Az 50 éves Althaust súlyos koponyasérülésekkel egy salzburgi tartományi kórházban kezelték, ahol néhány napos mesterséges mélyaltatás után állapota gyors ütemben javult. Felismeri hozzátartozóit, beszélni is tud, s mozgatja végtagjait. Teljes felépülésére - mint az orvosok közölték - minden remény megvan. A baleset előzményeire, s magára az ütközésre azonban nem emlékezett. Értesülések szerint egy a családhoz közel álló pszichológus csütörtökön tájékoztatta őt arról, hogy a vele ütköző nő életét vesztette, amire a német tartományi kormányfő sokkot szenvedett, majd elaludt, de ébredése után újból nem emlékezett a történtekre.

Egyes sajtójelentések szerint a balesetet a német tartományi miniszterelnök okozta azzal, hogy lesiklás közben úgynevezett idegen pályára "tévedt át", s az ütközés ily módon az ő gondatlansága következtében történhetett. Mindezt az esetet vizsgáló osztrák hatóságok péntekig nem erősítették meg, csupán annyit közöltek, hogy a vizsgálat folyik, s az első állásfoglalás legkorábban négy hét múlva várható. Az azonban egyértelműen bebizonyosodott, hogy a baleset idején egyikük sem állt alkohol befolyása alatt.

Az eset egyaránt megrázta Ausztriát és Németországot. Angela Merkel kancellár pénteken este mielőbbi gyógyulást kívánt a türingiai miniszterelnöknek, aki egyébként a kancellár pártjának, a konzervatív CDU-nak egyik tekintélyes politikusa. Merkel ugyanakkor maga és pártja nevében részvétét nyilvánította az elhunyt szlovák nő családjának.

A türingiai kormányfői teendőket Althaus felépüléséig a tartományi miniszterelnök-helyettes, Birgit Diesel látja el. A péntek esti - immár jénai - orvosi közlemény szerint Dieter Althaus állapota stabil, de még mindig emlékezetkihagyásokkal küszködik, s teljes felépülésének időpontját egyelőre nem lehet megjósolni. A hatóságok szerint a miniszterelnök továbbra sincs kihallgatható állapotban.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását